Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Azok is megkapják a prémiumot, akik idén vonultak nyugdíjba.
Megjelent az idei nyugdíjprémiumról szóló rendelet a Magyar Közlönyben, ami szerint egy fontos változás van a 2018-as évhez képest – írja az Mfor.hu.
Tavaly azok kaphatták meg, akik az ahhoz képest előző évben legalább egy napot már nyugdíjasként töltöttek, vagy egy napon nyugdíjszerű ellátásban részesültek. Az idei rendeletben ilyen már nincs, nem feltétele a prémiumnak, csak annyinak kell megfelelni, hogy 2019 novemberében fennálljon a nyugdíjas jogviszony.
Vagyis azok is megkapják, akik a kifizetés évében vonultak nyugdíjba.
Az mfor szerint novemberben kapják meg a jogosultak a nyugdíjprémiumot, illetve szintén akkor érkezik a kiegészítés is. Orbán Viktor korábban arról beszélt, hogy a kiegészítés összege átlagosan 11 ezer forint, a prémium pedig 20 ezer forint körül lesz. Persze mindkét összeg a nyugdíj összegétől függ, mert egy szorzó alapján számolják ki a járandóságokat. A prémiumnál ez a szorzó 1,1 százalékos, míg a kiegészítésnél 0,7 százalék.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a Ferrari szerezte meg a pole pozíciót.