Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Az amerikai jegybank szerepét betöltő intézmény megpróbálja enyhíteni a koronavírus kedvezőtlen hatásait.
Az amerikai jegybank erőteljesen, 50 bázisponttal, 1,00-1,25 százalékra csökkentette az irányadó kamatot kedden, a Fed közleménye szerint a mérsékléséről egyhangú döntés született.
A Fed március 18-án tartja kétnapos kamatdöntő ülését, de már hétfőn találgatások láttak napvilágot azzal kapcsolatban, hogy
a Fed korábban, akár már a héten rendkívüli kamatcsökkentést hajthat végre a koronavírus kedvezőtlen hatásainak az enyhítése céljából.
Mintegy fél órával a Fed kamatcsökkentésének bejelentése előtt fél százalékot meghaladó mínuszban indítottak a New York-i tőzsdék, majd a 16 órakor ismertetett kamatcsökkentés hatására szinte azonnal csaknem egy százalékos pluszba lendültek át.
A G7-ek pénzügyminisztereinek és jegybanki vezetőinek tőzsdenyitás előtt kiadott közös közleménye nem fogalmazott meg semmi konkrét intézkedést a koronavírus gazdaságot romboló hatásainak a mérséklése kapcsán, ezért az indexek kezdeti lejtmenete csalódottságot váltott ki a befektetőknél. A dokumentum aláírói csupán általánosságban fogalmaztak, jelezték, hogy készek bevetni minden fiskális eszközt, ha a koronavírus miatt romlana a globális gazdaság helyzete.
Röviddel később Jerome Powell sajtóértekezletet tartott, ahol sietett leszögezni: "az embereknek meg kell érteniük, hogy nem politikai megfontolás állt a döntés mögött". (A kamatvágást azonnal üdvözölte Donald Trump amerikai elnök, aki máris további kamatcsökkentéseket szorgalmazott.)
A jegybank vezetője rámutatott arra, hogy "a koronavírusnak bizonyos befolyása biztos lesz az amerikai gazdaságra, de ennek a nagysága és az, hogy meddig tart a kedvezőtlen hatás, továbbra is igen bizonytalan". Úgy vélte azonban, hogy "a Fed keddi döntése jelentős lökést ad a gazdaságnak".
Jerome Powell szerint a gazdasági kilátásokban nőttek a kockázatok, ezért döntött úgy a Fed, hogy cselekszik.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Tartalom nélküli one man show – ezt látja Horváth András egykori adóellenőr, aki elmondása szerint egy esetleges új kormányban csupán bizonyos feltételek teljesülése esetén vállalna munkát. A Fülke Extra podcastjában a több mint egy évtizeddel ezelőtt ismerté vált NAV-ost Gergely Zsófia kérdezte.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Olyat kell mondani, amitől az emberek tényleg frászt kapnak!
A polgármester szerint ezentúl Szegeden keresnek a legtöbbet az önkormányzati képviselők az országban.