Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Biztonságban vannak az élesztő-, liszt- és vécépapírkészletek.
Egyelőre nem érzik a boltokban, hogy az emberek a február-márciusihoz hasonló felvásárlási lázzal készülnének a járvány második hullámára – mondta az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára, Vámos György az ATV Híradójának.
Már februárban is legalább másfél évtizedes kiskereskedelmi rekord dőlt meg, az üzletek forgalma 11,3 százalékkal volt nagyobb az egy évvel korábbinál, pedig annak a hónapnak csak az utolsó napjaiban rohamozták meg az emberek a boltokat. Márciusban már csak 3,5 százalékos volt a növekedés, de ez úgy állt össze, hogy az élelmiszerboltokat megrohamozták, mindenhol máshol viszont már csökkenni kezdett a forgalom.
Azóta pedig rémes hónapjai vannak a kiskereskedelemnek. Áprilisban kétszer akkorát zuhant a forgalom, mint a 2008 utáni válság mélypontján, azóta pedig nulla százalék körüli a növekedés. Ételt vesznek az emberek, hiszen azt muszáj, de a nem élelmiszerkereskedelem stagnál, az üzemanyag-kereskedelem pedig zuhan.
Vámos György arról beszélt: az elmúlt hónapokban legalább a munkaerőhiány eltűnt. Szerinte akkor nem lesz visszaesés a forgalomban ez után, ha a járvány elleni védekezés sikeres lesz.
(Kiemelt képünkön: kiürülő polcok a téli felvásárlási lázban, február 29-én.)
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Donald Trump hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és több európai vezetővel találkozik Washingtonban, miután múlt héten Alaszkában tárgyalt Vlagyimir Putyinnal. A téma az orosz-ukrán háború lesz, illetve annak a lezárása.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
„Állnak már az úttörősátorak, de ti mindig legyetek bátorak” – szóviccelt Geszti.
Tíz éve kapcsolták hálózatra az első piaci alapon, uniós támogatás nélkül épített napelemes erőművet.