Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A kormány egyelőre csak a hozzá közel állókat találta meg azzal a 13 milliárd forinttal, amelyből a szétvert környezetvédelmi intézményrendszer egyik feladatát, az illegális hulladékkupacok felszámolását finanszírozza.
13 milliárd forintot különített el a kormány a választási évben, 2022-ben záruló Tisztítsuk meg az országot! kampány első, az idei év végéig tartó ütemére. Ez már észrevehető summa a hulladékgazdálkodásban, még akkor is, ha az állam évente 80-90 milliárd forintot von ki az ágazatból csak azzal, hogy a környezetvédelmi termékdíjakból befolyó pénzt nem maradéktalanul forgatja vissza. A kormány kijelölt nyolc települést a mintaprojektekre, és két falun – Balatonfőkajáron és Füzéren – kívül mindegyik fideszes vezetésű, beleértve a fővárosi Csepelt is.
A többi önkormányzat (nagyjából 3200 település) mindössze egymilliárd forinton osztozhat a kormányhatározatban beharangozott pályázatokon. A maradék 12 milliárd többsége állami vállalatoknál, intézményeknél landol, 50 millió forint pedig mindjárt ott is marad az ITM-nél a koordinálásra. De jut pénz egy állam által megrendelt, az illegális szeméthalmok bejelentésére szolgáló alkalmazásra, a HulladékRadarra is, amelyet a Palkovics László miniszter földijeinek tulajdonában levő Zalaszám Kft. fejleszt.
A szemét elszállításával kapcsolatos kormányzati tervek legnagyobb baja azonban az, hogy hiányzik a szemléletváltozás – anélkül pedig a hulladékhalom pillanatokon belül újratermelődik.
További részletek a HVG csütörtökön megjelenő számában és online a hvg360-on.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.