Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Az ügyben tett feljelentés-kiegészítéssel a Készenléti Rendőrség foglalkozik.
Feljelentés-kiegészítést rendelt el a rendőrség, miután büntetőeljárást kezdeményezett egy adatigénylő a volt győri polgármester, Borkai Zsolt vagyonnyilatkozati ügyében – írta az Átlátszó. A lap szerint Győr önkormányzata annak ellenére sem adta ki a szexvideó-botrányba belebukott politikus 2018-as vagyonnyilatkozatát, hogy a Kúria helybenhagyta az ezt előíró korábbi ítéleteket.
Az Átlátszó szerint a győri önkormányzat az önkormányzati törvényre és a saját működési szabályzatára hivatkozva mindössze betekintést akar engedélyezni Borkai vagyonnyilatkozatába. Ez praktikusan azt jelenti, hogy az adatigénylő felhívja az önkormányzatot, megbeszélnek egy időpontot, majd elmegy Győrbe,
ahol felügyelet mellett betekinthet a dokumentumba.
A cikk szerint a győri önkormányzat érvelése azért is meglepő és ellentmondásos, mert a bíróságok ítélkezési és az adatvédelmi hatóság jogértelmezési gyakorlata sok éve egységes és töretlen. Ráadásul egy 2012-ben befejeződött perben a Kúria már kimondta, hogy
e-mailben ki kell adni a vagyonnyilatkozatot.
A lap azt írta, hogy Borkai ügyében az adatigénylő feljelentést tett a győri rendőrségen, de ott elfogultság miatt kizárási okot jelentettek be, így a feljelentés az Országos Rendőr-főkapitányságra került. Ez utóbbi a Készenléti Rendőrséget jelölte ki az eljárás lefolytatására.
A hvg360 korábban cikksorozatban számolt be a Borkai ügy eddig nem ismert részleteiről. Az első írást ide kattintva éri el.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A politikai haszonszerzést szolgáló, észszerűtlen beavatkozások sorába illik a készpénzfizetés alkotmányos joga. A szabályok ráadásul néhol nem is egyértelműek, és komoly versenyhátrányt okozhatnak a magyar piaci szereplőknek.
A miniszterelnök elsősorban Ukrajna ellen hangolt a péntek reggeli rádióinterjúban.
Az elmúlt években némileg átrendeződtek Adnan Polat magyarországi befektetései.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.