Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A Lidl jóval magasabb nettó árbevételt ért el tavaly, mint a Tesco.
Már a hivatalos beszámolók alapján is ki lehet jelenteni, hogy a magyaroroszági külföldi boltláncok listavezető helyét átvette a Lidl – írja a Napi.hu.
A 220-as nettó árbevétel alapján készült listán tehát a Lidl van az első helyen, ami 21 százalékos növekedést ért el 2020-ban, az árbevétele pedig 667 milliárd forintra nőtt. A második a Spar 630 milliárddal és 10 százalékos növekedéssel, míg a harmadik helyen a korábbi éllovas Tescót találjuk 2 százalékos csökkenéssel és 588 milliárd forint nettó árbevétellel.
A következő 3 helyen az Auchant (356 milliárd), a Pennyt (207 milliárd) és az Aldit találjuk. Érdekesség, hogy az utóbbi lánc 19 százalékkal növelte az árbevételét, ami 292 milliárd forint lett.
Megelőzte a Lidl a Tescót a boltok rangsorában
138 milliárd forinttal növelte 2020-ban a Lidl a bevételét, így a napi fogyasztási cikkeket árusító üzletek listájának élére került. Az eddig első helyezett Tescót a Spar is megelőzte.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Egyelőre nem világos, milyen ellencsapásra lehet képes Irán, ugyanakkor Donald Trump táborában is többen úgy látják, hogy Amerikának nem lett volna szabad belekeverednie ebbe a háborúba.
Többféle nézetben is rá lehet nézni az éppen közlekedő vonatokra.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
Érdemes lesz minél gyakrabban hidratálni és kerülni a tűző napot a déli órákban.