Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A jegybank 16 banknál vizsgálja, hogy megfelelően tájékoztatják, szolgálják-e ki a törlesztési moratóriumból visszatérőket
Alig egy hetük maradt az anyagilag nehéz helyzetben lévő hiteladósoknak, hogy jelentkezzenek bankjuknál a törlesztési moratórium 2022. június 30-ig való meghosszabbítására – hívta fel a figyelmet Kandrács Csaba, a jegybank felügyeleti és fogyasztóvédelmi alelnöke. Az erről szóló kormányrendelet október 31-ig ad lehetőséget, hogy a nehéz helyzetben lévő nyugdíjasok, gyereket nevelők vagy várók, a közszférában dolgozók, munkanélküliek és a tartós jövedelemcsökkenést elszenvedettek jelezzék: továbbra is élni kívánnak a fizetési stop lehetőségével.
Kandrács elmondta: a hosszabbításról szóló nyilatkozat formanyomtatványa személyesen az ügyfél bankjának bármelyik fiókjában, internetbankon, a hitelintézet honlapján kitöltve vagy akár elektronikusan aláírt emailben is elküldhető. Postai vagy telefonos nyilatkozatra a jogszabály szerint nincs mód.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy mivel a hó vége hétvégére esik, a személyes nyilatkozattétel – néhány szombaton is nyitva tartó fővárosi bankfiók kivételével – október 29-ig lehetséges.
Az alelnök elmondása szerint egyelőre a vártnál kevesebben hosszabbították meg a törlesztési moratóriumot, bár az MNB szerint a lakossági ügyfelek nagyjából 10 százaléka jövedelme, élethelyzete alapján a sérülékeny, a törlesztés szempontjából „kifeszített” körbe tartozik – mondta. Korábbi hasonló példák is azt mutatják, hogy rengetegen az utolsó percre hagyják a jelentkezést. Nem érdemes azonban kivárni, hiszen így – főképp a személyes ügyfélfogadás során – az utolsó órákban az érintettek túlterhelhetik a bankfiókok kapacitását – tette hozzá.
A jegybanki vezető arra is felhívta a figyelmet, hogy az okostelefonnal, internettel nem rendelkezőknek az MNB budapesti ügyfélszolgálata vagy a – minden megyeszékhelyen elérhető – Pénzügyi Navigátor Tanácsadó irodák segítenek igény esetén a hosszabbításról szóló dokumentum kitöltésében.
Hangsúlyozta, hogy
annak, akinek van jövedelme, munkahelye, célszerű elhagynia a moratóriumot. Ha ők nem tesznek nyilatkozatot, törlesztésük folytatódik. Ez azért fontos, mert a moratórium nem „tartozáselengedés”, hanem fizetési haladék. A hitelre a fizetési stop alatt is kamat rakódik. A jelzáloghitelesek nagyjából felének legalább 10 százalékkal, a személyi kölcsönt felvettek felének 40 százalékkal nő meg az összes visszafizetendő tartozása, ha jövő júniusig – akár feleslegesen – a moratóriumban maradnak.
A bankok piaci fizetéskönnyítő programjaikkal – például futamidő-hosszabbítással, olcsóbb hitelre váltással, a törlesztés átmeneti felfüggesztésével, biztosítási vagy lakástakarék megtakarítás beszámítása révén a tartozás csökkentésével – segítenek akkor is, ha valakinek az élethelyzete a törlesztés újbóli megkezdése után fordulna váratlanul kedvezőtlenné.
Az MNB 16 hitelintézetnél vizsgálja, hogy azok hogyan tájékoztatják a moratóriumból visszatérőket, és azok hiteleinek kezelésénél „pontról pontra” betartják-e a jogszabályi előírásokat. Jelentős problémát eddig nem találtak, de a témavizsgálatot folytatják – magyarázta Kandrács.
Vége a hitelmoratóriumnak, megint a tücskök járnak jól, nem a hangyák
November 1-től vége az általános hitelmoratóriumnak, a hosszabbítást kérni kell, és csak rászorultsági alapon jár majd. A moratórium a válság átvészelésének egyik legfontosabb eszköze volt, de a kormány alaposan túlpörgette, pluszadósságba tolva a lakosságot és a vállalkozásokat. A végén ráadásul még visszamenőleg csavart egyet a konstrukció egyik legvitatottabb pontján.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Jelentősen növelné a dohány- és nikotintermékek jövedéki adóját az Európai Bizottság, továbbá egy kalap alá vonná a hagyományos cigarettát a kevésbé káros alternatívákkal. A bevételek egy részét közvetlenül a közös költségvetésbe csatornáznák, de nem biztos, hogy a dohányzás elleni küzdelem érdekeit szolgálja az adóemelés.
A hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témái.