Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az étolajért és a margarinért is többet kell fizetni, és tovább emelkedhet a búza ára is.
A Központi Statisztikai Hivatal legutóbbi fogyasztói átlagár-táblázata szerint a fehér kenyér kilogrammja januárban átlagosan 374 forint volt, szeptemberben viszont már 399 forintba került a boltokban, és vélhetően már túl vagyunk ezen is, hiszen a legutóbbi lisztáremelés hatása októberben jelenhetett meg a pékek áraiban is – írja a Portfolio.
Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke az Indexnek azt mondta, hogy
várhatóan nem áll meg itt a drágulás, mivel az előrejelzések további búzaáremelést prognosztizálnak.
A Portfolio emlékeztet, hogy a KSH szerint a sütőipari alapanyagok önmagukban is jelentősen drágultak: szeptemberben az előző év azonos időszakához képest például az étolaj ára 32,6, míg a margariné 15,4 százalékkal emelkedett.
A forint hétfőn ismét mélypont közelébe esett, 367 forint körül is volt az euró árfolyama. Az elmúlt időszakban az élesztő, a só, a cukor mellett az olyan töltelékek mint a dió vagy a mák, illetve a szintén jórészt importált adalékanyagok ára is növekedett.
A lap szerint a malomipar már jövő januárban újabb jelentős áremelésre kényszerülhet, a sütőipar pedig próbálja áthárítani az emelkedő alapanyagköltségek, az ötszáz forint feletti benzinár, és a növekvő logisztikai költségek, valamint a munkabérek emelkedésének hatásait.
Septe József szerint az önköltség harmadát kitevő liszt beszerzési árában jelenleg akár tíz-tizenkét forintos kilogrammonkénti különbség is előfordulhat attól függően, hogy mekkora az adott sütőipari vállalkozás.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Földes András riportja Munkácsról.