Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A kormány nem zárja ki, hogy az elszálló infláció miatt módosítja a költségvetést.
A kormány a Magyar Nemzeti Bank decemberben megjelenő Inflációs jelentéséhez köti azt, hogy módosítja-e a jövő évi költségvetést – ezt válaszolta a hvg.hu kérdésére Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón.
A módosítás indokoltnak tűnik, a büdzsét ugyanis 3 százalékos inflációval tervezték, ám ez a szint a jelenlegi állás szerint nem tűnik valószínűnek: az MNB alelnöke, Virág Barnabás a keddi kamatdöntés után arról beszélt, hogy novemberre 7 százalékos inflációt prognosztizálnak, a drágulás üteme pedig jó eséllyel 2022 végén is magasabb lesz a 3 százaléknál.
Trippon Mariann, a CIB vezető elemzője csütörtökön egyenesen arról beszélt, a jövő év végére csak annyit sikerül majd elérni, hogy az infláció a jegybank toleranciasávjának felső vége alá kerül, vagyis nem haladja meg a 4,5 százalékot.
Ennek ismeretében logikusnak tűnik a módosítás, ahogy az is, hogy a kormány megvárja a legautentikusabb véleményt – az inflációs jelentés egyébként az idei utolsó kamatdöntés idején, december 14-én várható.
A költségvetés módosításának lehet egy nagyon fontos következménye: mivel a nyugdíjak emelését a költségvetésben szereplő inflációs számhoz kötik, ha a büdzsében a számot felfelé módosítják, az magasabb nyugdíjemelést is jelenthet. Ezt általában év közben szokta korrigálni a kormány (jellemzően novemberben, visszamenőlegesen), jövőre azonban már korábban (az áprilisra tervezett választások előtt) is jól jöhet egy ilyen lépés.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.