Az autósok zsebéből egyre többet vesz ki a tankolás - még befagyasztott üzemanyagár mellett is -, de más költségekkel is számolniuk kell, ha a fenntartásról van szó, ilyen többek között a kötelező biztosítás. Ahogy a neve is jelzi, ennek a megkötése nem választás kérdése, nem mindegy azonban, hogy milyen áron tesszük ezt. A különbség akár több tízezer forint is lehet éves szinten az ajánlatok között, így érdemes átnézni a kínálatot - különösen, ha régen váltott valaki biztosítást.
A váltás novemberben egyébként sok autósnak aktuális lehet: ennek az oka, hogy több, mint félmillió autósnak a régi rendszer alapján még mindig év végén esedékes az újrakötés, vagy éppen a váltás, ha nincsenek megelégedve a meglévő szolgáltatóval.
Több tízezer forint is lehet a különbség a biztosítók között
A Bank360 elemzői négy esetben vizsgálták meg a kötelező biztosítás költségeit: egy vidéki, egy megyeszékhelyen élő, egy agglomerációban lakó, illetve egy budapesti autóvezető által fizetendő díjakat hasonlították össze.
A számításokhoz két alanyt vettek alapul, egy tapasztaltabb, 55 éves sofőrt és egy 30 éves fiatal autóvezetőt. Mindkét esetben feltételezték, hogy a biztosítottak balesetmentesen közlekedtek a jogosítvány megszerzése óta (B10-es bonus-malus besorolással rendelkeznek), elektronikus ügyintézést választottak és csoportos beszedéssel, évente fizetik a díjat. Mindkét esetben azonos volt a gépjármű is: egy 2019-es, 1.4-es Suzuki Vitarára esett a választás.
Ahogy az alábbi táblázatból is látszik, mindkét autóvezetőnél a fővárosban a legdrágább biztosítást kötni, az alacsonyabb díjakkal pedig azok számolhatnak, akik kisebb településen élnek. Ennek az oka, hogy az üzembentartó állandó lakcíme is befolyásolhatja a biztosítás díját: ez általában nagyobb városok esetén pótdíjat, kisebb településeknél kedvezményt jelent.

Emellett a sokéves vezetői tapasztalat is kedvezőbbé teszi az árat: egy 30 éves autóvezető azonos feltételek mellett valamivel magasabb éves díjra számíthat, mint egy 55 éves.
Mire érdemes figyelni, ha most szeretnénk váltani?
Aki gondolkodik a váltáson, annak a meglévő kötelező gépjármű felelősségbiztosítási szerződést december 1-jén éjfélig tudja felmondani, az új megkötésére pedig a felmondás után az év végéig van lehetőség. A felmondás hiányában a jelenlegi szerződése újul meg és azt viszi magával a biztosított a következő évre. A kötelező biztosítás megkötése után, vagy akár azzal egyidőben érdemes a cascot is megfontolni, ami vétlen vagy ismeretlen fél kárát is megtéríti. A szolgáltatóknál elérhető, cascoval együttkötési és egyéb kedvezményekről részletesebben itt lehet olvasni.