Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Nagyot csökkent a bejelentett közlekedési káresetek száma a járvány kezdete óta, ezért a biztosítás áremelkedése is lassulhat, vagy akár olcsóbbá is válhat a kgfb.
Ahogy 2020 tavasza óta egyre többen dolgoznak otthonról, kevesebb az autóbaleset is, ez pedig azt hozhatja magával, hogy olcsóbb lesz a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díja – erről adott ki közleményt a Genertel.
A cég káradatai alapján 2019-ről 2020-ra közel 25 százalékkal csökkent a bejelentett károk mennyisége, és a 2021-es előzetes adatok alapján idén is folytatódhat ez a trend. Akinek nem kell bejárnia naponta az irodába, annak kisebb a közúti károkozáshoz köthető kockázata is – ezzel az indoklással hirdette meg a Genertel azt, hogy aki heti legalább két napot otthonról dolgozik, az 8 százalékos kedvezményt kap.
Ugyan az utóbbi években már nem kizárólag a január 1-jei fordulóhoz kötve választhatnak az autósok a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások között, az év végi kampány a tapasztalatok szerint továbbra is több mint fél millió személygépjárművet érint – tették hozzá.
Azt is megemlítették persze: mivel a gépjármű- és alkatrészárak, valamint a szervizdíjak is meredeken emelkednek, a legtöbbeknél nem a kötelező díjaik csökkenése az első, ami az eszükbe jut az autózás költségeiről.
(Képünk illusztráció.)
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.