Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Nagy építkezés kezdődhet a román határ melletti településen.
A kormány beruházási célterületté nyilvánította az ártándi homokbányát és még arról is döntött, hogy zászlórudat állíthatnak fel a területén. Eddig kiemelt beruházások, fontos építkezések esetében mondta ki a kormány rendeletben, hogy egyedi szabályokat kell alkalmazni, és az országos építési jogszabályokat, valamint a helyi településrendezési terveket figyelmen kívül kell hagyni. Egy hétfő este megjelent rendelet azonban a román határnál fekvő Ártánd község 34 külterületi telkére mondta ki ugyanezt: a beruházás megnevezése „Ártánd IV. – homok, átmeneti törmelékes nyersanyagok védnevű bányatelken fennálló bányászati jog gyakorlása”.
Itt a jogszabály szerint „a beruházás megvalósításához szükséges, sajátos építmények, valamint szociális funkciót megvalósító és a kitermelt ásványi nyersanyag értékesítéséhez, adminisztrációhoz kapcsolódó épületek” helyezhetőek el, mégpedig egyebek közt úgy, hogy a legnagyobb beépítettség terepszint felett 2%, a bányászati sajátos építmények, (pl. osztályozó) magassága meghaladhatja az övezeti előírásban megállapított, megengedett legnagyobb építménymagasságot, de legfeljebb 20 méter lehet, melléképítményként pedig elhelyezhető például közműpótló műtárgy, hulladéktartály-tároló, antennatartó szerkezet és zászlótartó oszlop.
Miközben a kormány ilyen aprólékos részletességgel döntött a beépíthetőségről, az nem derül ki a rendeletből, hogy ki a beruházó. A cégnyilvántartás szerint egy Kavicsbánya Kft. létezik Ártándon, Baranyó László a tulajdonosa. Az egyedi szabályozással annak a bányafelügyeletnek kell majd foglalkoznia, amelyet éppen most szüntetnek meg mint önálló szakhatóságot, és beolvasztanak az október 1. óta működő, de saját honlappal még mindig nem rendelkező Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságába.
(Címlapképünk illusztráció.)
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Donald Trump hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és több európai vezetővel találkozik Washingtonban, miután múlt héten Alaszkában tárgyalt Vlagyimir Putyinnal. A téma az orosz-ukrán háború lesz, illetve annak a lezárása.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
Donald Trump a kritikusait szidja az oldalán, miközben készül a tárgyalásra Zelenszkijjel és az európai vezetőkkel.
„Állnak már az úttörősátorak, de ti mindig legyetek bátorak” – szóviccelt Geszti.
Tíz éve kapcsolták hálózatra az első piaci alapon, uniós támogatás nélkül épített napelemes erőművet.