Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
A GVH azt gyanítja, hogy a fogyasztókat megtévesztő reklám futhatott a teleshopban.
Eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Telemarketing International Kft.-vel, valamint annak osztrák anyacégével a Mediashop GmbH-val szemben, mivel arra gyanakszanak, hogy a cégek tisztességtelenül és direktmarketing eszközökkel reklámoztak egy elektromos gyomirtót országos tévékben – számolt be a Média1.
A GVH gyanúja szerint a cégek megtévesztően ígérték egy Hammersmith Bionic Burner különleges árelőnyét. A reklámok emellett feltehetően valótlanul keltették azt a látszatot, hogy az ajánlat csak korlátozott ideig él. A cégek azt is állították, hogy az elektromos gyomirtó grill- és kandallógyújtóként is használható – feltehetően elhallgatva, hogy ehhez kell egy olyan fúvóka is, ami nincs benne a csomagolásban, hanem külön kell megrendelni azt.
A GVH három hónapig jár el – ez szükség esetén még két hónappal megtoldható –, azt azonban kiemelték, hogy vizsgálatuk indulása nem jelenti azt, hogy a vállalkozás a jogsértést valóban el is követte.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Lezárult a nyomozás a parkfenntartási biznisz néven ismert ügyben. Az ügy főszereplője tavaly őszi kihallgatásán elismerte, hogy irreálisan magas összegeket kaptak azokért a kertészeti munkákért, amelyeket különböző önkormányzatoknak végeztek – értesült a HVG.