Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Addig kell a kamatokat emelni, amíg az szükséges, hogy az inflációs célt fenntartható módon el tudjuk érni – mondta Virág Barnabás az alapkamat-emelés után.
Emelkedtek és magas szinten alakultak az inflációs várakozások – mondta el Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke a kamatdöntés utáni háttérbeszélgetésen. A munkaerőpiac feszes – vagyis munkaerőhiány van, a fizetések pedig nőnek –, a külső költségoldali nyomás is nőtt egyebek mellett Virág megfogalmazásában a „sajnálatos ukrajnai események” miatt, így
a következő hónapokban várhatóan még tovább nő az infláció az áprilisi 9,5 százalékról.
Áprilisban az átárazások közel felét az élelmiszerek magyarázták.
Mialatt az MNB-alelnök beszélt, a forint gyorsan erősödött, ezek szerint a befektetőket sikerült megnyugtatni valamelyest, hogy komolyan gondolja a jegybank a további monetáris szigorítást. Persze így sem bivalyerős a pénzünk, annyi történt, hogy a 396-os szintről visszatért a forint arra a 394-re, ahol a kamatdöntés előtt járt.
A Monetáris Tanács addig fogja folytatni a kamatemelési ciklust, ameddig az inflációs célok fenntartható módon nem stabilizálódnak a jegybanki 3 plusz-mínusz 1 százalékos célon – ígérte meg Virág. Az világos, hogy az időszak, amikor ennyire lelassul az infláció, nem jön el egyhamar, most az MNB-alelnök ki is mondta, hogy még az év második felében is folytatódni fog a kamatemelési sorozat. Az irányadó kamat most nem az alapkamat, hanem az ennél magasabb egyhetes betéti kamat, de az alapkamatot fokozatosan közelítenék ehhez, az MNB-nél most úgy számolnak, hogy valamikor az év második felében érhet össze a két mutató.
Az első negyedévben gyors volt a gazdasági növekedés, 8 százalékos, egyelőre annak a jelei láthatók, hogy a második negyedévben fennmaradhat ez a tempó – mondta el.
Az előző két hónap 100 bázispontos emelése után ezúttal csak 50 bázisponttal emelte meg a Monetáris Tanács az alapkamatot – rögtön esett is egy nagyot a forint a befektetői elégedetlenség hatására –, Virág azt ígérte, ez az 50 bázispontos lépésköz lesz jellemző a következő időszakban. Ezt annyival indokolta: „A kamatemelési ciklus most kezdődő szakaszában egyre nagyobb figyelem kerül az inflációs cél fenntartható elérését biztosító optimális kamatszint kialakítására”. Azt is megígérte, hogy a szigorúbb monetáris kondíciók tartósan fennmaradnak, ahogy fogalmazott:
arra is fel kell készülni, hogy nincs gyors győzelem.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.