Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
5,9 százalékosra emelte az MNB az alapkamatot, a kamatfolyosó felső határának feljebb tolásával pedig további kamatemelésre is teret nyitott magának.
50 bázisponttal, 5,4-ről 5,9 százalékosra emelte a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa az alapkamatot.
Az alapkamatot az MNB tavaly júniusban kezdte el emelni, az addigi rekordalacsony 0,6 százalékról több lépésben emelték fel. A két legutóbbi kamatdöntő ülésen, március, illetve április végén 1-1 százalékponttal emelték, 3,4-ről előbb 4,4, majd 5,4 százalékosra. Ennek egy kicsit kisebb jelentősége van, mint amilyen általában szokott lenni, ugyanis most nem az alapkamat, hanem az egyhetes betét kamata az irányadó ráta, ez utóbbi 6,45 százalékos április 28-a óta. (Az egyhetes kamat azt mutatja, hogy milyen kamaton tarthatják a bankok az MNB-ben a pénzüket, most pedig azért ez az irányadó, mert magasabb az alapkamatnál.) A kamatfolyosó felső szintje, ameddig ez utóbbit felvihetik, egy hónapja 8,4 százalékosra nőtt, most pedig már 8,9 százalékosra emelték, vagyis további kamatemelésre adott magának lehetőséget a jegybank.
Az teljesen egyértelmű, hogy a jegybank kénytelen kezdeni valamit az elszálló árakkal, az áprilisi infláció már 9,5 százalékos volt, annyira magas, mint 2001 óta soha. Ráadásul valószínű, hogy lesz ez még ennél is rosszabb, épp Virág Barnabás MNB-alelnök mondta azt két hete, hogy pár hónapon belül elkerülhetetlenül itt lesz a két számjegyű infláció.
Virág fog beszélni egy órával a kamatdöntés után is – az MNB hagyományosan ekkor teszi közzé a döntés indoklását és egy kitekintést az előttünk álló idők gazdasági folyamataira. Hogy miként reagál a piac, azt gyakran ez az indoklás és az azt kísérő sajtótájékoztató legalább annyira képes befolyásolni, mint maguk a kamatszámok. A forint az éjszakai nagyobb esés után 394,5-ös szinten várta a kamatdöntést.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Június utolsó hétvégéjén Szerbiában és Magyarországon is új erőre kapott a tiltakozás a rendszer ellen, Budapesten a Pride, Belgrádban a Vitus-napi tüntetések vitték az utcára a megfáradni látszó ellenzékieket.
„A nyarat végig kellene dolgozni” – olvasható a dokumentumban, amelyből elvileg az is kiderül, mikorra tervezik a következő békemenetet.
Egyszerre többet is.
Alsó hangon hatmillió forintot viselt magán.
Új eszközöket kaphat a rendőrség a rendzavarók távoltartására.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.