Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Az állami cég weblapjának főoldalán és Facebook-oldalán nem, csak két, kevesek által olvasott napilapban megjelenített hirdetésben jelezték az emelést.
Miután hétfőn reggel megírtuk, hogy a cég weblapjának erről szóló aloldalának apró betűs részéből derült ki: két és félszeresére emelik a szabad felhasználású Diákhitel 1 kamatát, délután az állami cég – noha konkrét kérdéseinkre nem válaszolt –, közleményt küldött a hvg.hu-nak.
Ebben kiemelik, hogy „a jelentősen emelkedő kamatszintek, a háborús gazdasági helyzet és a globális inflációs hatások ellenére” a többi termékük – ahogyan cikkünkben is írtuk – kamatmentes marad. A Diákhitel 1 1,99%-osról 4,99%-osra emelkedő kamatjáról azt írják: az még a jegybanki alapkamat alatt van és így is a legkedvezőbb szabadfelhasználású hiteltermék. Aláhúzzák még, hogy aki kéri, az továbbra is maradni tud a hitelmoratóriumban.
Arra a kérdésünkre azonban nem válaszoltak, elégségesnek érzik-e az eddigi tájékoztatást. Üzletszabályzatuk szerint saját felületükön, napilapos hirdetésben és az egyetemek faliújságjain egy héttel az emelés előtt kell tájékoztatniuk. A július 1-én életbe lépő drágulás esetén ez június 24-e, az előtt sem weboldaluk főoldalán, sem Facebook-oldalukon nem közölték a hírt.
Úgy tudjuk, azonban, hogy a két napilapos megjelenés időben megtörtént, a Világgazdaságot és a Magyar Hírlapot választották ezeknek a közleményeknek a megjelenítésére.
Kérdés, hogy a jellemzően online sajtót fogyasztó egyetemistákhoz ez mennyire ér el. A közösségi médiában terjedő posztok tanulsága szerint mindenesetre sokakat váratlanul ért a bejelentés.
A hvg.hu értesülése szerint a jövőben, a beiratkozások során igyekeznek erősíteni az erről szóló tájékoztatást, bár addigra már az emelés hatályba fog lépni.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.