Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Egész Európában sehol nem drágul a kenyér úgy, mint nálunk, sőt, mások a kanyarban sincsenek hozzánk képest: még a második legnagyobb, 33,3 százalékos litván kenyérár-emelkedésnek is majdnem a duplája a magyarországi.
18 százalékkal drágult a kenyér az elmúlt egy év alatt az EU-ban – tette közzé az Eurostat. Ez önmagában nagyon nagy áremelkedés, de van néhány ország, amely nagyon boldog volna, ha megúszta volna egy 18 százalékos drágulással. A listán harmadik Észtország és Szlovákia például 32,2 százalékos kenyérdrágulást produkált, Litvánia 33,3 százalékosat,
Magyarország pedig majdnem kétszer ekkorát, 65,5 százalékosat.
Az Eurostat egy ábrára is tette a 27 tagállam kenyérárainak változását. Fogalmazhatunk úgy is, hogy egy kicsit mintha kiemelkedne a magyar mutató a többi közül:
A lista végén Franciaország és Hollandia áll. Ez az a két EU-tagállam, ahol sikerült 10 százalék alatt tartani a kenyér árának emelkedését, csak 8,2, illetve 9,6 százalékkal drágult egy év alatt.
Az Eurostat arról írt: az általános európai élelmiszer-drágulás egyik legfőbb oka az ukrajnai háború, ugyanis Oroszország és Ukrajna is kulcsfontosságú alapanyag-beszállító. A magyar kenyér extrém drágulásának más okai is vannak, a pékek például már januárban, jóval a háború kitörése előtt figyelmeztettek, hogy a malmok jelentősen meg fogják emelni a liszt árát. A problémákat tetézte az, hogy súlyos aszály volt a nyáron, a gabonatermés gyenge lett, az energiaköltségek megugrottak, és egyre nagyobb bérköltségeket kell kigazdálkodni.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A texasi republikánusok a választókörzetek határainak nekik kedvező mozgatásával fölerősíthetik azt a folyamatot, amely egypártrendszert alakít ki egyre több szövetségi államban.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
Viharba került a spanyolországi Alicantéból Rómába tartó Wizz Air-járat, a hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak és kiabáltak az utasok.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.