Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A dollár gyengülése kihat a forintra is.
Csütörtök délután 400-as euróárfolyam alá erősödött a forint, cikkünk írásának pillanatában 398,8-nál jár a magyar valuta jegyzése.
A forint radikális erősödése a dollár meredek esésének köszönhető.
Az Egyesült Államokban az előre vártnál lényegesen alacsonyabb lett októberben az infláció, valamint a maginfláció is csökkenni kezdett. A dollár a hivatalos inflációs adat bejelentése után kezdett gyengülni, cikkünk írásának pillanatában már több mint 1,2 százalékos esésben van a szerdai adatokhoz viszonyítva az euróhoz képest.
A forint – miután szeptember végén a Magyar Nemzeti Bank bejelentette a kamatemelési ciklus végét – szabadesésbe kezdett a piacon, csak október közepén kezdett erősödni, miután a jegybank újabb kamatemelésbe kezdett, azonban már nem az alapkamatnál:
Ismét új történelmi mélyponton a forint, már 433 forintnál is többet kérnek egy euróért
A dollárral és a svájci frankkal szemben is új negatív csúcsra ért a magyar fizetőeszköz.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.