Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
15 százalékos éves inflációval és másfél százalékos GDP-növekedéssel számol a kormány 2023-ra. Több mint öt hónappal az után, hogy a nyáron megszavazták a 2023-as költségvetés eredeti verzióját, totálisan át kell írni az egészet, december 23-án délre addig eljutottak legalább, hogy a számokkal elkészült a Pénzügyminisztérium, most még a Költségvetési Tanács véleményére várnak.
Nyolc nappal az év vége előtt még mindig nem tette közzé a kormány semmilyen hivatalos felületen azt, hogy milyen lesz a 2023-as költségvetés (a nyáron elfogadottat ugyanis teljesen át kell írni, annyit változott a gazdaság helyzete azóta), de december 23-án délre már legalább elkészült a Pénzügyminisztérium a munkával. Ekkor adták ki a közleményt arról, hogy átadták a Költségvetési Tanácsnak a büdzsé módosításának tervezetét.
Azt mindenesetre így sem tartották fontosnak, hogy túl sok konkrétumot eláruljanak a másfél hét múlva ilyenkor már hatályos költségvetésről. A rövid közleményből mindössze a következő konkrétumok derülnek ki:
Itt tartunk most. A kormány az új szabályok szerint már rendeleti úton is átírhatja a költségvetést, nem kell a parlament elé bevinnie. Azaz az év végéig bármikor kijöhetnek a végleges számok valamelyik Magyar Közlönyben, hogy aztán év közben négy-öt naponta írják majd át, ahogy mostanában szokták.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet. Ez is szerepel a június 12-én történt katasztrófa vizsgálati jelentésében.
Gianni Infantino komolytalan dicshimnuszairól, a felemás színvonalú meccsekről, nevetséges jegyárzuhanásokról, kizsigerelt játékosokról és persze a torna döntőjének két résztvevőjéről is szó lesz.