„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Roma nemzetiségi szakmai és beruházási támogatásokra 330 millió forint többlet jut az eredetileg tervezett 1,7 milliárdon felül.
Bár az idei költségvetés új változatáról még nem is döntött az országgyűlés, a kormány szerda este megjelent határozatával ismét több tízmilliárd forintot csoportosított át.
Összesen 40 milliárd forintot mozgattak meg, túlnyomórészt a Központi Maradványelszámolási Alapból és a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szánt tartalékból. A legnagyobb nyertes a Külgazdasági és Külügyminisztérium: a két forrásból összesen 15 milliárdot kap a külügyi fejlesztési és kutatási programokon belül felhalmozási célú kiadásokra. Ez több mint háromszor annyi, mint a december végén kormányrendeletben átírt költségvetésben e soron szereplő összeg. Ipari parkok fejlesztésére 12,5 milliárdot, a vízügyi igazgatóságoknak pedig főleg beruházásokra 3,8 milliárdot utaltak ki.
Roma nemzetiségi szakmai és beruházási támogatásokra 330 millió forint többlet jut az eredetileg tervezett 1,7 milliárdon felül, a roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos, Sztojka Attila feladatainak támogatására pedig, a büdzsében eddig nem szerepelt új tételként egymilliárd forint. Ez utóbbiból 900 milliót működési és felhalmozási kiadásokra adtak, de 100 milliót a kormánybiztos hivatalának személyi juttatásaira és azok közterheire költenek. Csaknem 900 milliót az Országos Kórházi Főigazgatóság is kap dologi kiadásokra.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.