Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
A ceredi gazdaságban az állatok tömegesen pusztulni kezdtek, az életben lévők pedig egyre kevesebbet tojtak. A telep tulajdonosa ekkor fordult a hatóságokhoz.
Madárinfluenzát talált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egy Nógrád vármegyei lúdtelepen – közölte a hivatal csütörtökön. A hivatal közleményében hozzátette: a telepen összesen 5176 tenyészlúd volt, de mindegyiket le kell ölni a veszélyes fertőzés miatt.
A Cered községben lévő telepen akkor figyeltek fel a betegségre, amikor a ludak tömegesen pusztultak el, miközben a még életben maradtak egyre kevesebb tojást tojtak. A telep tulajdonosa jelezte a hatóságoknak, hogy valami nincs rendjén, a hivatal laborja pedig igazolta a vírus jelenlétét. A Nébih a gazdaság körül három kilométeres körben védőkörzetet, tíz kilométeres sugarú körben pedig megfigyelési körzetet jelölt ki. Azonban mivel már a védőkörzet is átnyúlik Szlovákiába, értesíteniük kellett a szlovák állategészségügyi hatóságot is.
A Nébih szerint a ceredi eset is azt bizonyítja, hogy a madárinfluenza bárhol az országban felütheti a fejét, ezért a magyarországi állattartóknak mindent meg kell azért tenniük, hogy megóvják állataikat a betegségtől.
Világszerte tombol a madárinfluenza, mennyire kell itthon tartanunk tőle?
Rekordszámú baromfi pusztult el a legújabb madárinfluenza-járványban az USA-ban, de a kórokozó immár Dél-Amerikában is terjed, ráadásul emlősök, például oroszlánfókák között is megjelent. Ennél is nagyobb probléma, hogy egyre sűrűbben fordulnak elő járványkitörések, Európában Magyarországnál többet csak a franciáknál regisztráltak.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.