Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A hódmezővásárhelyi rendelet gerjesztett felháborodást kormánypárti körökben.
A kormány a magyar gazdák mellett áll, a helyi földadó káros a magyar gazdaságra, ellenezzük bevezetésének minden formáját – posztolta Varga Mihály pénzügyminiszter Facebook-oldalán.
Korábban a hvg.hu írta meg, hogy baloldali ármányként tálalja a kormány, holott több mint kilencven település, köztük fideszes vezetésűek is adóztatják a földtulajdonosokat. A betiltással a nagybirtokosok járhatnak jól.
A témát azt követően kapta fel a kormány, hogy Márky-Zay Péter vezette hódmezővásárhelyi önkormányzat 2023. január 1-jével települési adót vezetett be, amelyet a 4 hektár fölötti szántó-, kert-, gyümölcsös- és szőlőterületek tulajdonosainak kell fizetniük, típustól függően hektáronként 6–10 ezer forintot. A város korábbi polgármestere, Lázár János jelenlegi építési miniszter egyenesen kuláküldözésnek nevezte a földadót. Sőt, kifejezetten a saját személye elleni támadásnak tekintette, hiszen kiterjedt birtokai vannak a térségben.
Márky-Zay új földadóját támadja az a fideszes is, aki saját városában megduplázta a meglévőt
Baloldali ármányként tálalja a kormány, holott több mint kilencven település, köztük fideszes vezetésűek is adóztatják a földtulajdonosokat. A betiltással a nagybirtokosok járhatnak jól.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.