Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A parlament költségvetési bizottsága előtt számolt be a gazdaságfejlesztési miniszter a terveiről.
Nagyon nehéz környezetben sikeres időszakot zárt a magyar gazdaság – mondta Nagy Márton a Telex tudósítása szerint a parlament költségvetési bizottsága előtt. A gazdaságfejlesztési miniszternek annyiban mindenképp igaza volt, hogy a 2022-es 4,6 százalékos GDP-növekedés jó adat, az már más kérdés, hogy az előző év harmadik és negyedik negyedévében már lefelé tartó pályára került a gazdaságunk, és nagyon valószínű, hogy amikor jövő héten kijön az idei első negyedéves GDP-adat, annak sem örülhetünk majd. Nagy Márton szerint most egy gyenge adatot kapunk majd, utána jöhet április-júniusra egy nullás negyedév, majd júliustól két jóval erősebb, így kijöhet az év egészére a 1,5 százalékos GDP-növekedés, amit a kormány prognosztizál.
Arról is beszélt, hogy „ez lassulás, de nem visszaesés”, a recesszió elkerülésében pedig nagy szerepe van annak is, hogy kamattámogatott hitelekkel megtörnék a hitelezés visszaesését. Ezzel az a nagy gond, hogy az MNB épp azért fogta vissza magas kamatokkal a hitelezést, hogy az infláció csökkenjen, vagyis ha olcsó pénzt löknek be a gazdaságba, akkor még lassabban törhet le az infláció.
A miniszter szerint mindenesetre „az energiacsapda megoldódni látszik”, ha az energiaár lemegy, akkor az infláció csökkenni fog, a GDP pedig javulhat.
Az infláció most ugyan az egész EU legnagyobbja és az eddigi lassulása is csak annyi volt, hogy a januári 25,7 százalékosról márciusra 25,2-re fékezett, de Nagy úgy gondolja, hogy itt az élelmiszer-kereskedők a felelősek, véletlenül sem a kormány. Ezért kell szerinte akciókat bevezetni és „rendet tenni az akciós újságoknál is” – ahogy azt megírtuk, a nyártól kötelező akciózásban azt a szintet, amit a kormány előír, központi utasítás nélkül is hozzák a nagy üzletláncok, az inflációt pedig jelentősen nem ez fogja leszorítani, csak mostantól úgy kell tenni, mint ha a kormány miatt lennének akciók.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Összeomlott a békéscsabai vonal.
Három hete írt a belügyminiszternek Györfi Mihály, de nem jött válasz.