Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Visszaesett a beruházások száma az első negyedévben, leginkább a cégek fogták vissza magukat.
2,8 százalékkal kevesebb beruházás volt Magyarországon az idei első negyedévben, mint 2022 elején – számolt a Központi Statisztikai Hivatal. Az előző negyedévhez képest 1 százalékos növekedést mértek.
A visszaesés fő oka az, hogy az építési beruházásokból 8,5 százalékkal kevesebb volt, mint egy éve ilyenkor. Ezt nem tudta kompenzálni azt sem, hogy gép- és berendezésberuházásokból 5,3 százalékkal többe vágtak bele.
Leginkább a cégeknél döntöttek úgy, hogy nem kezdenek bele új beruházásokba, náluk 7,9 százalékkal csökkent ez a mutató, a költségvetési szerveknél 2,3 százalékos volt a növekedés.
A közigazgatásban azért így is 34 százalékkal visszaestek a beruházások, a központi közigazgatási szervek és az önkormányzatok látványosan visszafogták a költéseiket. A szállítás, raktározás 2,3 százalékos visszaesését is azzal magyarázza a KSH, hogy az állami fejlesztésekből kevesebb lett. A kereskedelemben mértek még csökkenést, 4,7 százalékosat, itt amiatt gyengült a teljesítmény, mert a nagykereskedelmi cégek nem voltak annyira aktívak.
Növekedést mért a KSH viszont a feldolgozóiparban (+7,3 százalék), itt főleg a járműipar, az elektronika és a gyógyszergyártás beruházásai pörögtek fel, a villamos berendezések gyártásában elmaradt a szám a tavalyitól. Az ingatlanügyleteknél 1,8 százalékos lett a növekedés, nagyrészt az energetikai korszerűsítések miatt. A mezőgazdaságban pedig 7 százalékos növekedést mértek.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
A minisztériumnak világossá kell tennie, hogy Gustav Klimt Afrikai herceg című festményének kiviteli engedélyeztetési folyamata során becsapták őket, vagy ők hibáztak. Enélkül rajtuk marad a gyanú, hogy valami még súlyosabb dolog történt – állítja Molnos Péter művészettörténész.
Az őrmestert a történtek után eltiltották minden szakmai és nyilvános szerepléstől, és a tervezett előadásait sem tarthatta meg.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Az okok most egyértelműek.
Nem a MÁV hónapja volt a június, és ez az internetezők ingerküszöbét is átütötte.
A BKV belső vizsgálatot indított.