Soha nem dolgozott még annyi magyar, mint most

52 ezren találtak munkát egyetlen hónap alatt, amint elkezdődtek a nyári idénymunkák.

  • hvg.hu
Soha nem dolgozott még annyi magyar, mint most

4 millió 766 ezen magyar dolgozott idén júniusban – számolt a Központi Statisztikai Hivatal. Ez a legmagasabb szám, amióta csak mérik, az eddigi rekord a tavaly szeptemberi 4 millió 738 ezer volt. A májusihoz képest 52 ezerrel, a tavaly júniusihoz viszonyítva 51 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottság.

Nincs semmi meglepő ezekben a számokban – írta Virovácz Péter, az ING elemzője. A nyári, szezonális munkák beindulásával elsősorban a mezőgazdaságban és a turizmushoz kapcsolódó ágazatokban jelentősen megnő a munkaerő iránti igény és az idénymunkások száma is. Ráadásul az időjárás miatt most sokkal jobb a mezőgazdaság helyzete, mint az elmúlt nyarakon, így extra többletmunkára van szükség, és a turizmusban is szükség van dolgozókra, ahogy egyre több külföldi érkezik. A munkaerőpiac kínálati oldalát pedig az extrém magas inflációs környezet élénkíti – tette hozzá.

Háromhavi átlagban, április és június között 31 ezerrel többen dolgoztak, mint tavaly olyankor. A magyarországi elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma pontosan ugyanígy 31 ezer fővel nőtt, külföldre ingázva 7 ezerrel többen járnak át, mint egy éve, közmunkán pedig 7 ezerrel kevesebben vannak.

Az újonnan munkába állók közül a legtöbben 55 éven felettiek: az ő foglalkoztatottsági arányuk 4,1 százalékponttal nőtt, míg a 25-54 éveseké 0,2 százalékponttal csökkent, a 15-24 éveseké 0,7 százalékponttal esett vissza.

A munkanélküliség eközben 3,8 százalékos volt júniusban, háromhavi átlagban pedig 3,9, pont ugyanannyi, mint májusban, és 0,7 százalékponttal a tavaly ilyenkori fölött. Ez is azt mutatja, hogy nem történt nagy változás a rekordmagas foglalkoztatottság ellenére, nem eddig regisztrált munkanélküliek találtak állást, hanem sok inaktív, tavasszal munkát sem kereső ember ment el nyári idénymunkára.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.