Négy hónappal az EU-ban utolsó előtti Lettország után most már Magyarországon is sikerült 20 százalék alá vinni az inflációt, így az most 17,6 százalékos, az EU legnagyobbja. Ahogy az várható volt, be is indult a kormány sikerpropagandája. Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter adott ki egy közleményt, amelyben azt írta:

• brutálisan hatékonyak a kormányzati intézkedések,
• az online árfigyelő rendszerrel öldöklő versenyt indítottak el az élelmiszer-kereskedelmi piacon,
• és most az inflációt a porba kell taposni.

Bármelyik küzdősport tévés kommentátorai megirigyelhetnék ezeket a mondatokat, de azért érdemes hozzátenni, hogy az infláció 17,6 százalékosra lassulásának legfőbb néhány oka valójában az, hogy

• az embereknek elfogy a pénzük, ezért nem nagyon lehet már hova árat emelni, beindult az árverseny,
• tavaly ilyenkor nagy volt a drágulás, úgyhogy most már magasabb a bázis, amihez hasonlítunk, mint pár hónapja,
• a forint pedig jóval erősebb, mint tavaly ilyenkor volt, és külföldön is csökken az infláció, ami az import termékek árát visszafogja.

Még tovább árnyalta a képet az, amire Virovácz Péter, az ING elemzője felhívta a figyelmet: idén júniusról júliusra gyakorlatilag pontosan ugyanakkora volt az átárazás, mint amekkora a 2000-es évek óta szinte bármelyik júliusban. És azt is hozzátette:

„Úgy tűnik, hogy az Árfigyelő által kikövetkeztethető élelmiszer-árcsökkenés nincs köszönöviszonyban a valósággal, pontosabban a KSH módszertana alapján mutatott inflációs számmal.”

Ami amúgy teljesen logikus is bárkinek, aki elolvassa a módszertant: a nem túl látogatott árösszehasonlító oldal a legolcsóbb árukra koncentrál minden termékkörön belül, míg a KSH nagyjából 80 ezer termék, azaz gyakorlatilag az összes létező árufajta árának változásából számolja ki az inflációs mutatót.