szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Súlyos szakmai hibát követ el, aki összeveti a NAV-adatokat a KSH-adatokkal.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal adatai szerint 2022-ben bruttó 418 ezer forint volt az átlagos havi kereset, ami kedvezményekkel együtt nettó havi 285 ezer forintot jelentett. Ez azonban alacsonyabb a Központi Statisztikai Hivatal által számított 332,5 ezer forinthoz képest, mely a teljes állásban foglalkoztatottak adata – írtuk meg mi is kedden, a GKI Gazdaságkutató anyaga alapján. A cikk itt olvasható:

Van egy település Magyarországon, ahol nettó 698 ezer az átlagkereset

De van olyan megye is, ahol mindössze 239 ezer.

A GKI-anyagra reagálva azonban közleményt adott ki a NAV, melyben azt írják, hogy a GKI jelzése súlyos szakmai hibán, téves adatértelmezésen alapul. Az adóhivatal szerint ők többször jelezték már a kutatóintézet elemzéseivel kapcsolatban, hogy a KSH adataival ellentétben a NAV szja-adatai olyan jövedelmeket is tartalmaznak, melyek nem teljes évre vonatkoznak.

Közleményük szerint a GKI által jelzett eltérést részben módszertani különbségek, részben az indokolja, hogy az szja-bevallások éves és törtidőszaki adatokat mutatnak, míg a KSH adatai havi (Munkerő-felmérés és kiegészítő felvételei) MEF-felmérésen alapulnak.

A NAV által kezelt szja-bevallások adataiban tehát az is szerepel, ha valaki egy évben 12 hónapot dolgozik és az is, aki csupán egy hónapot. Ezt a 12 havi összkeresetet és az egyhavi keresetet is elosztani tizenkettővel, és azt havi adatként összevetni a KSH havi adataival teljesen téves, az értelemszerűen alacsonyabb értéket fog mutatni – fogalmazott az adóhatóság.

A problémát a következő példával magyarázza a NAV:

  • 12 hónap X 100 000 forint havonta = 1 200 000 forint, ez átlagosan 100 000 forint havi keresetet jelent.
  • 6 hónap X 100 000 forint havonta = 600 000 forint, ez szintén havi 100 000 forintot jelent, de ha ezt az elemző 12 hónapra osztja el, az nyilvánvalóan kevesebb összeget fog mutatni, ami ezáltal téves számítást eredményez.
  • Ugyanígy például, ha valaki egy hónapot dolgozik 100 000 forintért, akkor az 12 hónapra bontva szintén tovább rontja a havi átlagot.

Eddig tartott a NAV közleménye. Itt azonban megjegyzendő, hogy a kritizált adatok 2022-esek, a KSH 2023-tól nézi az 5 főnél kisebb cégeket, a részmunkaidősök és az egyéni vállalkozók számai viszont nincsenek benne a mérésükben.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!