Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Csökkenő vásárlóerővel és romló pénzügyi helyzettel igen, beruházásokkal és béremeléssel nem számolnak a vállalkozások a VOSZ és az Egyensúly Intézet negyedik alkalommal elkészített, negyedéves hangulatindexe szerint.
A tavalyi utolsó negyedévre csökkent a vállalkozások optimizmusa az év elején tapasztaltakhoz képest – erről számolt be Kozma Ákos, a VOSZ Barométer készítésében közreműködő Egyensúly Intézet társalapítója és üzleti kapcsolatokért felelős igazgatója a Barométer negyedik negyedéves adatait bemutató pénteki sajtóeseményen.
A vállalati hangulatindexet a Vállalkozók és Munkavállalók Országos Szövetsége 2023 első negyedéve óta méri, akkor 62 százalék volt a VOSZ Barométer fő mutatója, ez a tavalyi év utolsó három hónapjára 50 százalékra csökkent. A megkérdezett mintegy 400 kis- és középvállalkozás üzleti hangulata és pénzügyi helyzete csak kis mértékben, beruházásokkal kapcsolatos kilátásaik azonban jelentős mértékben csökkentek az év elején mértekhez képest.
Az előző negyedévhez képest 2, az év elejéhez képest 5 százalékponttal csökkent, így már csak 57 százalékos a VOSZ által megkérdezett vállalkozók üzleti hangulata. A cégvezetők mind a következő negyed-, mind egész éves kilátásaikat tekintve optimisták, a cégeik rövid- és középtávú helyzetét is háromnegyedük értékelte pozitívan. Az elmúlt negyedévekhez képest csökkent a saját árbevételükre vonatkozó derűlátás, a legrosszabb várakozásokkal azonban a korábbiakhoz hasonlóan ismét vevőik fizetési moráljával és az általános gazdasági helyzettel kapcsolatban rendelkeznek, utóbbi esetében a cégvezetők kétharmada kockázatosabb gazdasági környezettel számol a következő negyedévben.
A beruházásokkal kapcsolatban a legpesszimistábbak a kkv-k, az ezzel kapcsolatos mutató 49-ről 28 százalékra süllyedt az év folyamán. Mind az új beruházást, mind az új munkaerő felvételét tervező vállalkozók aránya jelentősen csökkent a korábban mértekhez képest, hatból átlagosan kevesebb mint egy munkaadónak vannak ilyen tervei 2024-re. Az elmúlt egy év tervezett beruházásait a cégek kétharmada tudta sikeresen végrehajtani.
A kis- és középvállalkozások 9 százaléka számol azzal, hogy munkaerőt kell elbocsátania a következő egy évben, ezzel újra az év elején mért alacsonyabb szintre tért vissza az ezzel kapcsolatos várakozás, amely a nyár elején még jóval magasabb, 17 százalék volt. Kozma Ákos hozzátette, külső sokkok hiányában a feszes munkaerőpiac miatt valószerűtlen, hogy ilyen mértékű leépítésekre kerüljön sor, jelenleg is 70-75 ezer betöltetlen állás van a piacon. A harmadik negyedévhez hasonlóan négyből háromból vállalkozó most is arról számolt be, hogy nem tervez béremelést az elkövetkezendő egy évben.
A vállalkozások pénzügyi helyzetét mérő alindex 5 százalékponttal, 64 százalékra csökkent. A cégek többségének sem adótartozása, sem fizetése problémája nincs, előbbivel kapcsolatban 93, utóbbi kapcsán 81 a pozitívan nyilatkozók aránya. A kilátásokat a tartalékok hiánya árnyalja, a vállalkozások tizede semmilyen tartalékkal nem rendelkezik, igaz, ezek jellemzően a néhány fős mikro- és nanovállalkozások, a középvállalkozások gazdasági ellenállóképessége magasabb.
A mindennapi üzletmenettel kapcsolatos problémák közül a vásárlóerő-csökkenés okozta a legtöbb aggodalmat a vállalkozók körében, a válaszadók negyede szerint jelent kockázatot a fizetési morál csökkenése. Nehézséget elsősorban a munkaerőhiány és a költségek növekedése okozott a kkv-k számára. A magas energiaárak már beépültek a cégek várakozásaiba, így ezt kevesebben nevezték meg, mint az üzletmenettel kapcsolatos kockázatot.
Az ország általános gazdasági helyzetét tekintve továbbra is az inflációt látják a legmagasabb arányban problémának az Egyensúly Intézet által megkérdezettek. A korábbiakkal ellentétben több válaszadó is problémaként értékelte a korrupciót, a felmérést bemutató Kozma szerint ez elsősorban a piaci lehetőségek beszűkülésének tudható be. Szintén nőtt azok aránya, akik problémásnak ítélték meg a szegénység mértékét, valamint az oktatás és az egészségügy helyzetét.
Mivel a VOSZ és az Egyensúly Intézet együttműködésében készített Barométer negyedik alkalommal készült el, most először adódott lehetőség a teljes évre vonatkozó vállalkozói visszajelzések áttekintésére. Az év során széles problémaspektrumról számoltak be a kkv-k vezetői, a legfőbb gondot azonban az infláció, a kiszámíthatatlanság, valamint a vásárlóerő csökkenése okozta az elmúlt 12 hónapban. Az általános gazdasági helyzettel kapcsolatban mindvégig negatív hangulat uralkodott, igaz, saját működésükkel kapcsolatban többnyire optimisták a vállalkozók.
A felmérésben a kis- és középvállalkozások fenntartható működéssel kapcsolatos hozzáállását is vizsgálták, ebből kiderült, hogy ugyan a cégek többsége fenntarthatónak ítéli meg saját tevékenységét, valójában nem tartják fontosnak a fenntarthatósági szempontokat.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Ez az a fegyver, amely alkalmas lehet Irán nukleáris létesítményeinek megtámadására.