Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A felsőoktatási modellváltáshoz hasonló folyamat indulhat el a közoktatási intézményeknél, február végéig 60 fenntartóváltási kérelem érkezett a Belügyminisztériumhoz – közölték a HVG-vel.
A fővárosi Szinyei Merse Pál Gimnázium volt az első, amely – tavaly márciusban – az alapítványi fenntartású Óbudai Egyetemhez (ÓE) került. A HVG csütörtökön megjelenő lapszámában olvasható információk szerint Székesfehérvárott szintén az ÓE venne át több állami középiskolát, köztük a miniszterelnök alma materét, a Teleki Blanka Gimnáziumot. A BM-ben „nem tudnak” a felsőoktatáshoz hasonló, tömeges modellváltásról.
A benyújtott kérelmekről május végéig dönt Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár, akit egyházi fenntartású intézmény esetén köt a véleményezők álláspontja (például a szülők legalább felének a beleegyezése).
Közben erőteljes szülői ellenállást és összefogást váltott ki, hogy szeptembertől a gyakorlati informatikai oktatásra fókuszáló, alapítványi fenntartású Gábor Dénes Egyetem (GDE) venné át a XII. kerületi, német nemzetiségi, illetve angol–neolatin nyelvi orientációjú Tamási Áron Általános Iskolát és Gimnáziumot. A milliárdos értékű, önkormányzati tulajdonú ingatlanban működő intézmény a 2025/2026-os tanévtől fizetőssé válna a kerületen kívüli új tanulók számára, havi 100-150 ezer forintos tandíjjal.
A GDE a bevált pedagógiai program – nem részletezett – modernizálását, infrastrukturális-digitális fejlesztést és a tanárok magasabb bérezését ígéri, ám mindezek fedezetére nincs garancia.
A szülők nem látnak szinergiát az egyetemi felvételiken átlagosan 403 ponttal szereplő diákokat nevelő iskola és az esetenként már 150 felvételi ponttal is megelégedő, az egyetemi rangsor végén kullogó GDE összehozásában, ezért kezdeményezték például a kerületi oktatási bizottság rendkívüli összehívását.
Az ellenzéki pártok is megmozdultak az ügyben, Fonti Krisztina alpolgármester pedig (akit a Fidesz a leköszönő Pokorni Zoltán polgármester utódjaként indít a választáson) kedd este azt közölte, tárgyaltak a Német Nemzetiségi Önkormányzattal, és – ahogy a kerület – ők is nemet mondtak a fenntartóváltásra. A GDE korábban jelezte, a csupán véleményezési joggal bíró szülők és tanárok ellenállása esetén visszavonja ajánlatát. Az elmúlt években a saját bevételei többszörösét, több milliárd forint pályázati pénzt elnyerő GDE-t fenntartó alapítvány mögött a közoktatási KRÉTA és az egyetemi Neptun tanulmányi dokumentációs szoftvert fejlesztő, Fauszt Zoltán nevével fémjelzett vállalkozói csoport áll.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Soha ennyi ígéret nem hangzott el még a pártvezetőtől, mint Nagykanizsán. A részletek ugyan még homályban maradtak, de kiderült, hogyan készülnek a forró őszre Magyar Péterék.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Holland kutatók az ivással kapcsolatos szubjektív testi érzések nyomába eredtek.
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.