Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Azt kéri a SZÉP-kártya szolgáltatóktól a kormány, hogy noszogassák a kártyatulajdonosokat: költsék már el azt a pénzt, ami még a kártyákon parkol. Még erre a “beragadt” ötmilliárd forintra is éhezik a gazdaság.
Ötmilliárd forintnyi “alvó pénz” van a SZÉP-kártyákon – figyelmeztetett csütörtökön a Nemzetgazdasági Minisztérium, amely jelezte, hogy a kormány
a kártyákon lévő kedvezményes források felhasználása, továbbá a gazdaság támogatása érdekében
arra kéri a szolgáltatókat, értesítsék azokat az ügyfeleket, akiknek legalább 50 000 forintnyi, 2022. október 15-e előtt jóváírt juttatás áll a számláján.
A tárca jelezte, hogy tavaly 445 milliárd forintot töltöttek fel a munkáltatók a SZÉP-kártyákra, ami több mint 90 milliárd forinttal haladta meg a 2022-ben látott összeget (354,7 milliárd forint) és minden idők legnagyobb összege volt.
Ebben – mint írták – a kormány is ösztönözte őket azzal, hogy az éves – 450 000 forintos – kereten felüli egyszeri, legfeljebb 200 000 forint összeg átutalását tették lehetővé. Emlékeztettek, tavaly hidegélelmiszerekre is lehetett költeni a kártyákról, és
a tulajdonosok el is költöttek több mint 449,4 milliárd forintot, de 5 milliárd forintnyi „alvó pénz” egyelőre beragadt náluk
Mint írták, ahhoz, hogy a SZÉP Kártya betöltse a neki szánt szerepet, szükség van arra, hogy a családok éljenek a pihenés, a közös időtöltés lehetőségével és felhasználják a rendelkezésükre álló összegeket.
A közleményben nem rejtik véka alá, hogy miért noszogatják költésre a SZÉP-kártyásokat: helyre akarják állítani a gazdasági növekedést, amihez nem csak az kell, hogy idén legalább 25 százalékkal növekedjenek a beruházások, mozgósítsák a munkaerő-tartalékokat, de
helyre kell állítani a fogyasztást.
A SZÉP-kártyákon lévő források felhasználása is ez utóbbihoz járul hozzá, írta az NGM.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Soha ennyi ígéret nem hangzott el még a pártvezetőtől, mint Nagykanizsán. A részletek ugyan még homályban maradtak, de kiderült, hogyan készülnek a forró őszre Magyar Péterék.
Sean Combs zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Holland kutatók az ivással kapcsolatos szubjektív testi érzések nyomába eredtek.
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.