Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A háztartások egy főre eső fogyasztása (az egyes országok árszínvonalai közti különbségeket kiküszöbölő vásárlóerőparitáson mérve) csak Bulgáriában volt kisebb 2022-ben, mint Magyarországon. A háztartások fogyasztása több szempontból fontos mutatója a gazdaságnak, Nem véletlen, hogy az Eurostat is kiemelten közli a háztartások végső fogyasztását (actual individual consumption, AIC), és úgy tekint rá, mint “a háztartások anyagi jólétének mutatójára.”
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tanulmányban részletezte, mennyire vészes a hazai helyzet, illetve mi állhat a rendkívül alacsony hazai lakossági fogyasztás mögött – a tanulmányt a Portfolio.hu foglalta össze.
A háztartások klasszikus kiadásai alacsonyak. Ugyanakkor a közösségi fogyasztásra (ez tartalmazza az államigazgatási, honvédelmi szolgáltatásokat, közútfenntartást stb.) meglepő módon egy főre jutóan uniós átlag felett költünk, természetbeni juttatások formájában (oktatás, egészségügy) pedig a régiós átlagnak megfelelően veszünk igénybe szolgáltatásokat. A mindennapi fogyasztási kiadásokra (élelmiszer, tartós fogyasztási cikk, utazás, kommunikáció stb.) viszont a magyar háztartások uniós viszonylatban látványosan keveset fordítanak.
Az egyik ok a GDP-GNI rés. A magyarországi GDP egy része a külföldiek jövedelme lesz, ezért a nemzeti jövedelem (GNI) kisebb, mint a GDP. Ez főként azért van így, mert
a vállalati profit egy része a külföldi tulajdonosokat illeti, ahogy a hitelkamatok egy része is a külső gazdasági szereplőket gazdagítja.
A közhiedelemmel ellenétben ez a rés nem olyan óriási, de azért megjegyzésre méltó, hiszen ez egy olyan része a gazdasági teljesítménynek, amiből biztosan nem nagyon lesz lakossági fogyasztás.
A fenti tényezőnél jóval lényegesebbnek tűnik az, ahogy a GNI-on, vagyis a nemzeti jövedelmen a háztartások, a vállalatok és az állam osztozkodnak. Míg 1995-ben a háztartások kapták ennek a háromnegyedét, addig most már a kétharmadát sem. Vagyis
a háztartások kezébe arányaiban lényegesen kevesebb fogyasztásra fordítható jövedelem kerül, mint 25 éve.
(Ugyanez igaz, ha nem a GNI-ra, hanem a szűkebb GNDI-ra, az elkölthető nemzeti jövedelemre vetítjük a lakossági jövedelmeket.) AZ MNB elemzése arra is rámutat, hogy a GNI-arányos bérhányad az elmúlt 10 évben a felzárkózó régiós országok között csak Magyarországon csökkent, a többi országban emelkedett.
A fogyasztás emelkedéséhez a GNI növekedését célzó gazdaságpolitikára van szükség, aminek az alapja a hazai termelékenység és jövedelemtermelő képesség növelése, a bérek fenntartható felzárkózása és a hosszú távú bizalom erősítése – vonja le a következtetést az MNB.
