Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
275 millió köbméter érkezik majd.
Történelmi nap közeleg a magyar–török energetikai együttműködésben április elsején, ugyanis megkezdődik a földgáz szállítása Törökországból Magyarországra – közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán.
Szijjártó Péter azt írta: a szerződés értelmében a következő hónapokban 275 millió köbméter földgáz érkezik, ezzel néhány napon belül Magyarország lesz az első olyan, vele nem szomszédos ország, ahová Törökország földgázt exportál.
Magyarország éves gázfogyasztása a földgáz árától és az időjárástól függően évi 8-10 milliárd köbméter.
Törökország eddig is fontos szerepet játszott a magyar energiaellátás biztonságában, de ez idáig csak tranzitútvonalként, mostantól azonban már forrásországként is – írta a miniszter.
„Szorosabbra fűzzük az együttműködésünket a nukleáris energia területén is, hiszen a hamarosan működésbe lépő új törökországi atomerőmű az új paksi erőművel azonos technológiával épül. Így a török építkezés során nyújtott tapasztalatok is a segítségünkre lesznek. Egyúttal pedig török szakértők segítik majd magyar kollégáikat a hosszú gyártási idejű eszközök műszaki ellenőrzésében is” – közölte Szijjártó Péter.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.