Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Zuglói lakcímük, ahonnan a mini-Dubaj miatt most kitelepítik őket.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM), a MÁV, valamint Zugló önkormányzata folyamatosan egyeztetnek a Rákosrendezőn jogcím nélkül élők elhelyezéséről – tájékoztatta a Telexet az ÉKM. Lázár minisztériuma szerint az ő elhelyezésük elsősorban a XIV. kerület felelőssége.
Március közepén állapodott meg a kormány az Egyesült Arab Emírségekkel egy 5 milliárd eurós beruházásról Rákosrendező vasútállomás környékén. Az előbb mini-, később maxi-Dubaj néven emlegetett építkezés miatt ki kell üríteni a területet, az ott lévő MÁV-lakások bérlőinek pedig 30 napot adtak, hogy elhagyják otthonaikat.
A kiürítés a vasúttársaság mintegy 65 bérlőjét érinti. Az érintett bérlők által ismert és elfogadott, írásos szerződésbe foglalt feltételek szerint zajlik a rákosrendezői terület előkészítése – közölte korábban a MÁV.
A vasúttársaság már februárban “elindította a mintegy 65 bérleti és egyéb használatot biztosító szerződés megszüntetését, és felszólította a jogcím nélkül használókat a terület elhagyására”. Azok sorsa tehát, akik csak odaköltöztek az üresen álló lakások valamelyikébe, hónapok óta tisztázatlan.
Gyakorlatilag felmondhatatlan szerződést kötött az állam az Egyesült Arab Emirátusokkal mini-Dubajról
A rákosrendezői új városrészről egyetlen egyeztetés volt, a budapestieket nem kérdezték.
Szerdán aztán arról írt a Népszava, hogy az ÉKM Zugló segítségét kérte a 27 jogcím nélkül ott élő család elhelyezésében. A Telex ezzel kapcsolatos megkeresésére az ÉKM azt válaszolta, hogy őket meg Zugló kereste meg, hogy segítsenek a jogcím nélkül ott élők elhelyezésében.
Mindenesetre a három fél végül találkozott, és az ÉKM szerint konstruktívan tárgyaltak a helyzetről. Horváth Csaba a Népszava szerint megígérte, hogy a zuglói lakcímmel rendelkező lakóknak a lehetőségeik szerint segíteni fognak, de erről a képviselő-testület dönt majd. A zuglói lakcímmel nem rendelkezők helyzete továbbra sincs rendezve.
Sietős lett mini-Dubaj területének kiürítése, csődbe viheti a helyi vállalkozókat a rövid határidő
Felgyorsulhattak az események Rákosrendezőn, mert hirtelen nagyon sürgőssé vált a mini-Dubaj területének kiürítése. Nagyon sok bérlőnek olyan rövid határidővel mondta fel a MÁV a szerződését, ami a vállalkozásuk működését is ellehetetleníti.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Komoly eszközt kaptak a kezükbe a klímaváltozás ügyét szívükön viselők a klímatörvényt részben megsemmisítő alkotmánybírósági határozattal. A kormány immár nemcsak, hogy nem háríthatja át a teendőket a jövő generációkra, de le sem szerelheti őket azzal, hogy „De hát van klímatörvény!”.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés.
Izrael komoly csapást mért már az iráni nukleáris képességre, de a legfontosabb célpont, Fordo, ahol több ezer urándúsító centrifuga üzemel, még sértetlen, mert mélyen a föld alatt van.
Átláthatóbbá és rugalmasabbá szeretnék tenni a kerti kutak bejelentésének, engedélyezésének és ellenőrzésének folyamatát.
Hetek óta tartó jogvitában végül igazat adtak a rendőrségnek.
Vékony Csongor szerint a párt cserbenhagyta az elszakított területeken élő magyarokat, és nem elég revizionista.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.