Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
2026-ig ötödével, 2030-ra kétszeresére növelné a kormány a geotermikus energia hasznosítását. Első körben összesen több mint 50 milliárd forint értékben indítanának különböző támogatási programokat, de célzott hitelkonsrukcióval is számolnak.
Két év alatt ötödével, 2030-ig pedig kétszeresére növelné az állam a hazai geotermikus energiatermelés mennyiségét – derül ki a Nemzeti Földhő Stratégia tervezetéből, amelynek szövegét a minap bocsátotta társadalmi egyeztetésre az Energiaügyi Minisztérium. A tárca szerint
a geotermia a hazai zöldgazdaság egyik húzóágazata lehet,
azzal is, hogy a beruházások hozzájárulnak a versenyképesség növeléséhez.
A stratégiában foglaltak alapján összességében 185-190 Petajoulera (PJ) becsülik az éves szinten kitermelhető energia elvi mennyiségét. Ebből jelenleg – a fürdőket is beleszámolva – 9 PJ-t hasznosítunk, a hőenergiás energiatermelés értéke pedig 6,4 PJ, ami az elvi érték körülbelül harmincada.
A stratégia célkitűzése, hogy ezt a 6,4 PJ-t két éven belül 8-ra, 2030-ra 12-13-ra növeljék. Úgy számolnak, hogy mindezzel
2030-ig 0,5-0,7 milliárd köbméter, 2035-ig pedig összesen 1-1,2 milliárd köbméter földgáz kiváltása válhat lehetővé
úgy, hogy a mély geotermia mellett sekély geotermiával is számolnak (ezt a megújuló energiával hajtott hőszivattyúkkal lehetne jól hasznosítani).
Ehhez azonban számos kihívást le kell küzdeni:
az új hasznosítások esetleg kedvezőtlenül befolyásolhatják a korábban létesített termálvíz-kivételek hozamát és hőmérsékletét, vagyis nem tudjuk, milyen hatással lesz például a termálfürdőkre.
A kihívások között ugyanakkor nem említik, hogy a bányatörvény tavalyi módosításával mennyire vadnyugati állapotokat generáltak a termálkutak frontján. Erről itt írtunk:
A stratégia értelmében mindehhez biztosítani kell az állami tulajdonban lévő fúróvállalat kapacitásának kihasználását, illetve képzési programot kell indítani a kútfúrási és a geotermikus alapú beruházásokhoz nélkülözhetetlen emberi erőforrás fejlesztéséhez.
A célok elérése érdekében az állam emellett
szükségessé válhat a távhő- és településfűtési beruházások által közvetetten érintett épületek energetikai korszerűsítése is.
A geotermikus fejlesztések gyakorlati kockázatairól egy zuglói beruházás kapcsán is írtunk:
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.