Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Új látványterveket tettek közzé a Dürer Parkról, a Városliget mellett épülő hatalmas épületkomplexumról, ahol az irodaházak mellett három lakóépületet is felhúznak.
Friss látványtervekkel álltak elő a Dürer Park-projekt keretein belül a Városliget mellett épülő lakóházakról – írja az Építészfórum. Az egykori Dürer-parknak (korábban az ELTE Angol Tanszékének, még korábban a az MSZMP pártfőiskolájának, azelőtt pedig a Szent Szív nővérek katolikus iskolájának) helyet adó, 3,7 hektáros, valaha ősfás, parkos ingatlanon hatalmas iroda- és lakóházkomplexumot húznak fel.
A miniszterelnök kötélbarátja, Garancsi István nevéhez kötődő beruházás kiemelt kormányzati hátszelet élvez. A most bemutatott három lakóépületet – amelyek 8-10 emeletesek lesznek, és összesen 207 lakást alakítanak ki bennük – a Közti Zrt. tervezi. A épületek között lesz egy gyalogossétány is, amely a ligetet köti össze a beruházás mögött húzódó Abonyi utcával.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.