Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
31 napos hónapban még soha nem születtek annyira kevesen, mint idén májusban.
6284 gyerek született Magyarországon idén májusban, 760-nal kevesebb, mint egy éve ilyenkor
– közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Ez a valaha volt negyedik legalacsonyabb havi születésszám, és a három még kisebb közül kettő is februári volt, amikor hárommal vagy kettővel kevesebb nap van. 31 napos hónapban ennyire kevés gyerek még soha nem született, lakosságarányosan pedig az ezer főre jutó 7,7 születés soha nem látott mélypontot jelent.
Idén január és május között a tavaly ilyenkorihoz képest 2912-vel kevesebb, 31 788 gyerek született. A teljes termékenységi arányszám – ez azt mutatja, hogy egy nő átlagosan hány gyereket szül élete folyamán – az egy évvel korábbi 1,48-ról 1,36-ra esett vissza. A kormánypropaganda sokáig ezzel a mutatóval büszkélkedett, méghozzá úgy, hogy az elmúlt évtizedek legrosszabb adatát, a 2011-es 1,23-at összehasonlították a 2021-es, 1,59-es csúcsponttal, akkor is, amikor már lehetett látni, hogy annál feljebb nem jutunk. Most pedig már nagyon látványos az esés.
A demográfiai statisztikának legalább a másik oldala nem ennyire rossz. Májusban 9501-en haltak meg, 628-cal kevesebben, mint tavaly májusban. Az év első öt hónapjában 52 983 a halálesetek száma, 2508-cal kevesebb, mint 2023 azonos időszakában.
Eközben májusban 5510 házasságot kötöttek, 66-tal többet, mint egy éve. A házasságkötések száma 1101-gyel nőtt az első öt hónapban tavaly január-májushoz képest, 16 266-ra, vagyis úgy tűnik, az előző időszak visszaesése megállt.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.