Pénznemváltás
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
A cseh David Rusnak Family Group vette meg a vállalat 100 százalékát a Revetas Capital nevű ingatlanbefektetési tanácsadó társaságtól.
Az ingatlanfejlesztésben érdekelt DRFG befektetőcsoport megszerezte a Közép-Európa egyik legnagyobb magántulajdonban lévő ingatlanfejlesztőjét, a Trigránitot – közölte a cseh vállalat. A Demján Sándor által alapított vállalat továbbra is az eredeti márkanév alatt fog működni, magában foglalva a csoport teljes fejlesztési területét.
A Trigránitot 2015-ben adta el Demján 170 milliárd forintért az amerikai TPG Real Estate, a TPG globális magánbefektetési vállalkozás ingatlanplatformja számára, majd 2018-ban egy közép-európai ingatlanbefektetési tanácsadó cég, a Revetas Capital tulajdonába került.
Az elmúlt évben a két vállalat közösen dolgozott a DRFG-csoport portfóliójához tartozó, Lengyelország nyugati részén található kiterjedt logisztikai park fejlesztésén. A jövőben a Trigránit felel majd a DRFG-csoport projektjeinek megvalósításáért, valamint folytatja a korábban megkötött szerződések alapján végzett munkákat, mint például a budapesti Millennium Gardens és a krakkói Bonarka for Business fejlesztéseket. Ezenfelül a Trigránit továbbra is együttműködik a Revetas csoporttal a folyamatban lévő projektek kivitelezésén.
Jan Pelíšek, a DRFG közép-kelet-európai ingatlanfejlesztési igazgatója elmondta: hamarosan három nagy lakásprojekt fejlesztését indítják el Csehországban, ezekben jelentős szerepet szánnak a Trigránitnak. „Továbbá célunk, hogy a Trigránitot olyan platformmá fejlesszük, amely vonzóvá teszi egy szélesebb körű befektetői csoportnak, ideértve azokat is, akik nem a DRFG-csoport részeként lépnek be” – tette hozzá.
„Az átvétel kritikus szempontja, hogy a cég közel 20 éve vele dolgozó tapasztalt vezetősége változatlan marad” – mondta Roman Řezníček, a DRFG befektetőcsoport vezérigazgatója és részvényese.
A DRFG fő területei közé az ingatlan, a fejlesztés, a telekommunikáció és a pénzügyi szolgáltatások tartoznak, a vállalat jelenleg 1,01 milliárd euró értékű ingatlanvagyont kezel, amely 359 ezer négyzetméternyi bérbea dható területet foglal magában Csehországban és Lengyelországban.
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2026. június 3. és 2026. június 30. között.
A magántőkealapok népszerűségének egyik legfontosabb oka, hogy rendkívül sajátos adózási logikával működnek.
Szavazzon a legszebbre!
A miniszterelnök újra meg fogja keresni a köztársasági elnököt, szerinte tud majd neki újdonságot mondani.
Hamar előnybe került az ellenfél, de a második félidőre feljavult a magyarok játéka.