Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Az iskolás gyerekek családjának az év egyik legnagyobb kiadását mindig a tanévkezdéskor beszerzett iskolaszerek jelentik. Idén is bejártuk a boltokat és megnéztük, mennyibe kerül minimum az iskolakezdés egy általános iskolásnak.
Jó előjelnek tekinthették az iskolakezdéshez bevásárló túrára indulók a jelenlegi inflációt: a két számjegyű pénzromlás helyett idén nyáron már csak 4 százalék körüli átlagos drágulást mutat ki a KSH. Az átlag persze sok mindent eltakarhat, ezért az előző évekhez hasonlóan most is megnéztük, a legolcsóbb termékeket vásárolva mennyiből úszhatja meg egy család egy iskolás gyerek felszerelését a tanév kezdete előtt.
Az előző évekhez hasonlóan egy általános iskolás bevásárlólistája alapján állítottuk össze kosarunkat:
A tolltartóba tettünk
Emellett a rajzórához is vettünk pár dolgot:
Ezenkívül egy tolltartó és egy iskolatáska került a kosárba.
Azt érdemes mindenekelőtt leszögezni, hogy a legolcsóbb termék nem feltétlen a legjobb ár-érték arányú, ugyanis egy olcsóbb füzet általában kevesebb lappal rendelkezik. Emellett persze megkérik az árát a különböző mintáknak is, legyen az egy focista vagy mesehős, sőt, az sem mindegy, hogy a füzet tűzött vagy spirál. A másik fontos tényező a minőség, sokszor dupláját, esetleg tripláját kérhetik el egy tartósabb táskáért, mint a kevésbé strapabíró társáért. Persze vannak olyan termékek is, amelyeken nem éri meg spórolni, az iskolakezdésnél a táska pont ebbe a kategóriába tartozik, hiszen fontos, hogy ergonomikus, a gyerekek testét kímélő darabot szerezzenek be a szülők a kis nebulóknak.
Mindent egybevetve az alapvető tanszereket már szűk tízezer forintért be lehet szerezni, ha valakinek van türelme több üzletet bejárni és megtalálni, hogy melyik termék hol a legolcsóbb. Természetesen, ha nem csupán az ár alapján vásárolnak a szülők, hanem inkább a minőséget tartják szem előtt, akkor könnyedén harmincezer forint fölé rúghat a fizetéskor kapott számla.
Az Auchannál még ég a Szoboszlai-láz
Az Auchan nemcsak az alacsony áraival csábítja a vásárlókat, hanem a futballrajongókat is igyekszik bevonzani a boltokba. Manapság Szoboszlaival reklámozni kifejezetten népszerű, ezt a ziccert pedig nem hagyhatta ki az Auchan sem, a tanszerek egy részéről a magyar középpályás mosolyog ránk Liverpool-mezben. Annak sem kell csüggednie, aki nem kedveli Szoboszlait, a hipermarket más csapatok szurkolóira is gondol, vannak tanszerek a Barcelona és a Real Madrid szimpatizánsainak is.
Az Auchan persze elsősorban az áraival akarja meggyőzni az érdeklődőket, a füzet ugyanis a Lidlhöz hasonlóan 50 forint környékén mozog és az ajánlatok között is a fő hívószó szerint hétezer termék olcsóbb, mint tavaly. Ez a teljes bevásárlókosárra is igaz, egy évvel ezelőtt még 18 739 forintért tudtuk összeválogatni a legolcsóbb termékeket, ez idén már csak 13 555.
A Lidlnél minden korosztályra gondolnak
Természetesen a Lidlben is megannyi mintás termékkel jelentkeznek, a polcokról visszaköszön Peppa malac, a Jégvarázs szereplői, vagy Szoboszlai Dominik is. Aki nem a mintás füzetekre kíváncsi, annak is jó ajánlatokat kínál a Lidl, ugyanis a füzetek ára felére csökkent, idén 48 forintért is kaphatunk a tavalyi 99 forintos egységárral szemben. Emellett érdemes a Lidlben beszerezni a gyerekeknek a táskát is, az akciósan csupán hatezer forintba kerül, az ergonomikus fajták közül az összes boltot figyelembe véve itt a legolcsóbb, sőt, a tavalyi 13 883 forintos kosárérték helyett idén csak 11 041 forintot kell otthagyni a kasszánál. Ez nem véletlen, a Lidl kommunikációja szerint ugyanis csupán a termékek öt százaléka drágult, több, mint ötven százalék azonban jelentősen olcsóbb lett, az árcsökkenés mértéke akár a 25 százalékot is elérheti.
Továbbra is a papír-írószer boltok a legdrágábbak
Nem meglepő módon ezúttal is a Kes papír és a Pirex vitte a pálmát, ami a kosárértéket illeti. Ez persze abból következik, hogy a két vállalat sokkal inkább a drágább, de minőségi termékeket részesíti előnyben. Ez nyilván nem jelenti azt, hogy ezekben az üzletekben nem találunk kedvező árú dolgokat, a legolcsóbb radírt például épp a Kes papírban találtuk potom hatvan forintért. Ettől függetlenül mindkét boltban sokkal közelebb volt a kosarunk ára, a húsz, mint a tízezerhez, ami még így is előrelépést jelent a 2023-as közel negyvenezres végösszeghez.
A Kiflinél a diákok étkezésére is ügyelnek
Az elmúlt években is a Kifliről vásárolhattak azok, akik kényelmesen akarták elkezdeni az iskolaszezont, idén pedig számukra tovább bővült a lehetőségek tárháza. A választék persze még így sem akkora, mint egy papír-írószer boltban, a tanévre azonban így is jól fel lehet készülni. A legolcsóbb tolltartót például innen szerezhetik be az érdeklődők, csupán ötszáz forintért. A Kifli viszont a klasszikus tanszereken kívül másban is segítheti az iskolások életét, egészséges reggelit és tízóraikat is tartanak a termékpalettában.
A Primark is beszállt az iskolakezdésbe
Az ír vállalatról minden bizonnyal a legtöbbeknek a tömött sorok és az olcsó ruhák jutnak eszükbe. A Primark azonban úgy határozott, ők is kihasználják az iskolakezdés által megnőtt vásárlókedvet és náluk is megtalálhatóak lesznek az írószerek, hátizsákok és egyéb fontos kellékek. A legolcsóbb füzeteket valószínű így sem itt találhatjuk majd meg, a Primark ugyanis Back to school akciójában szokásához híven mintás termékeket árul, ezek pedig drágábbak, mint sima társaik.
Az iskolaszereknél is a Disney tarol, itt is megtalálható a Stitches vonal, de a polcokról visszaköszönnek Mickey egér és a Marvel hősei is. Emellett, ha már valaki emiatt betévedne az üzletükbe, továbbra is olcsón vehet gyerekruhákat, mivel azoknak befagyasztják árukat.
Az iskolakezdés nem csak az iskolaszerekből áll
A tanév elején nemcsak a tanszerekből kell betáraznia a szülőknek, hanem egyéb tételek is szerepelnek a bevásárlólistán. Júniusban a bizonyítvány mellé egy felsorolást is kapnak a gyerekek, itt azok a dolgok szerepelnek, amelyekkel a következő tanévben kezdeniük kell. Természetesen ennek a listának részét képzik a tanszerek, azonban ezek messze nem az egyedüli tételek. A kisiskolások például úgy nőnek, mint a gomba, így minden évben új ünneplőre van szükségük: új cipőre, ruhára. Az iskolai ünnepségek mellett fel kell készülni a testnevelésórákra is, a klasszikus felszerelés ehhez egy tornacipő, sötét nadrág és fehér felső. A szerencsésebb diákok az uszodába is ellátogathatnak, oda pedig természetesen kell úszófelszerelés: fürdőruha vagy nadrág, sapka, szemüveg és törülköző.
Ezek azonban a tanszereken kívüli további kiadásoknak csupán egy részét jelentik, a kisiskolásoktól ugyanis sokszor egy teljes tisztasági csomagot is kérnek a félév kezdetén, amibe papír zsebkendő, WC-papír, szalvéta folyékony szappan és még más hasonló termékek tetszőleges kombinációja szerepel. Ezeken kívül pedig természetesen még megannyi dolgot kell beszereznie a szülőknek, mint fénymásolópapír, vagy sok helyen a kréta, így tehát szép és jó, hogy tízezer forintból beszerezhetik a szülők az alap tanszereket, a költekezés azonban itt nem áll meg.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés, amit anno még az oroszokkal hoztak össze. A spanyol Talgo felvásárlási kísérlete költséges kaland volt.
Jeszenszky Géza elfogadja Orbán Viktor meghívását a Karmelitába, mert van mondanivalója a számára. A fiáról azt mondta, úgy sejti, valami vallási és politikai fanatizmus áldozata.
Hetek óta tartó jogvitában végül igazat adtak a rendőrségnek.
Magyar Péter meg is osztotta az Európai Néppárt elnökének levelét.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.