Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Erről a támogatásról mondta korábban Orbán Viktor, hogy “nem javasolom, hogy valami nyomorult koldus testtartásával kalapozzunk”.
Magyarország számára is elérhető az uniós árvízi helyreállítási támogatás – tudta meg az ATV az Európai Bizottság Magyarországi képviseletétől. Korábban Orbán Viktor az ATV kérdésére mondta, nem javasolja, hogy Magyarország valami nyomorult koldus testtartásával kalapozzon.
Az Európai Bizottság elnöke a héten egy Lengyelországban tett látogatását követően támogatást ígért az árvízek által érintett régióknak. Ursula von der Leyen szerint akár 10 milliárd eurót is képes folyósítani az Unió az Európai Unió Szolidaritási Alapból, hogy támogassa a kelet-európai országokat az árvízi védekezésben és újjáépítésben.
Von der Leyen egy X-posztban később nevesítette is Lengyelországot, Csehországot, Szlovákiát, Ausztriát és Romániát, mint támogatott országokat, Magyarországot ugyanakkor kihagyta.
Erre mondta azt Orbán Viktor, hogy “nem javasolom, hogy valami nyomorult koldus testtartásával kalapozzunk, komoly ország vagyunk, elvégeztük a munkát”.
“Valamikor valahonnan egy Ursula nevű hölgy az Európai Unió a Bizottság küld-e nekünk pénzt vagy segítséget az olyan mint a kutya vacsorája, ha láttuk hisszük, nekünk egyetlen dolgunk van, hogyha baj van magunkra számítsunk, oldjuk meg a feladatokat és szembesüljünk a kihívásokkal” – tette hozzá a miniszterelnök.
Az Európai Bizottság Magyarországi képviselete az ATV kérdésére elmondta: a támogatásra szánt összeget a Bizottság tudomására hozott káresemények első hozzávetőleges kárbecslései alapján számították ki.
Hozzátették: magától értetődik, hogy a támogatás minden érintett ország, így Magyarország számára is elérhető.
A magyar kormány nem reagált az ATV megkeresésére.
A teljes riport itt nézhető meg:
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.