Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
A KSH által közölt friss kereseti adatok alapján akinek van diplomája, ő a jelenlegi átlagnyugdíjat (233 ezer forintot) akár jócskán meghaladó juttatást kaphat. Azonban alacsonyabb végzettség esetén gyakran tragikusan alacsony nyugdíjra kell számítani.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 2023-ban az alábbiak szerint alakult a havi nettó átlagkereset (kedvezmények nélkül) a különböző végzettségű csoportokban:
Látható, hogy a magasabb iskolai végzettség egyértelműen több fizetést eredményez. Ráadásul rendkívül nagyok az egyenlőtlenségek: tavaly a mesterdiplomások éppen háromszor annyit kerestek, mint a legfeljebb 8 általánossal rendelkező munkások.
A KSH adataiból kiindulva a Bankmonitor megnézte, hogy várhatóan mennyi lesz a nyugdíjuk azoknak az embereknek, akik ma 40 évesek, és pont a végzettségüknek megfelelő átlagbért viszik haza.
A kapott eredményekből az is kiderül, hogy 65 éves korban várhatóan mennyivel csökken majd az emberek nettó jövedelme. Például a mesterdiplomások a 700 ezer forintos fizetésük helyett „csak” 391 ezer forintos nyugdíjra számíthatnak, vagyis elveszítik a bevételük 44%-át.
Hasonlóképpen az érettségivel rendelkezők a 348 ezer forintos fizetésük után mindössze 213 ezer forint állami nyugdíjban részesülhetnek, ami 39%-os jövedelemkiesést jelent egyik napról a másikra.
Habár a magyarok nagy többsége az állami nyugdíjrendszertől várja az időskori megélhetés biztosítását, sajnos egyre kevesebben lesznek azok, akik kielégítő összegű nyugdíjat kaphatnak ebből a forrásból. Hiszen a társadalmunk fokozatosan elöregszik, azaz egyre kevesebb adófizetőnek kell eltartania egyre több nyugdíjast. Emiatt az állami nyugdíj sokak számára csak borzalmasan alacsony jövedelmet tud majd biztosítani, míg a zsíros nyugdíj kevesek kiváltsága lesz.
Azonban ez a probléma részben egyénileg is orvosolható, hiszen az időseknek nem csak az állami nyugdíjból származhat jövedelmük: legalább ennyire fontosak az aktív korban felépített kiegészítő jövedelemforrások is. Sokan egy kiadott lakásban látják az időskori anyagi biztonság garanciáját, míg mások a pénzügyi megtakarításokat részesítik előnyben.
Az országos statisztikák szerint a nyugdíj-megtakarítással rendelkezők havonta jellemzően 20 ezer forint körüli összeget fizetnek be a megtakarítási számlájukra. Ez az összeg – kezdő életkortól függően – akár több tízmillió forintos nagyságrendű vagyont is eredményezhet, mai értéken, azaz inflációval korrigálva. Aki például 30 éves korától 65 éves koráig félretesz havi 20 ezer forintot, ő mai értéken akár 20,2 millió forinttal (!) mehet majd nyugdíjba. Ebből az összegből pedig jelentős pluszjövedelemre tehet szert, és nem kell drasztikusan csökkentenie az életszínvonalán az alacsony állami nyugdíj miatt.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
A könnyűzene mindig is elitellenes volt, nem kell csodálkozni, hogy az előadók ma is be-beszólnak a kormánynak – véli a szociológus-médiakutató és egyben punkzenész Hammer Ferenc. Szerinte a popzenét nem lehet a hatalom által megrendszabályozni, de azt nem tudni, hova vezet a fiatalok nyári fesztivál- és koncertlázadása. Interjú.
Hadházy Ákos szerint „Orbán smasszerei” voltak a tettesek, elküldte a picsába a minsizterelnököt.