Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az úgynevezett Berlini Folyamat csúcstalálkozójára hívták meg a kormányfőt.
Ahogy korábban megírtuk, a miniszterelnök nem marad Esztergomban, a Fidesz és a KDNP kihelyezett frakcióülésének helyszínén, még vasárnap este továbbutazik Berlinbe. Sajtófőnöke azt is közölte, hogy miért: a Berlini Folyamat 10. csúcstalálkozóján vesz majd részt.
Havasi Bertalan arról tájékoztatott, hogy Magyarországot a nyugat-balkáni befolyására és a magyar EU-elnökségre tekintettel hívták meg ismét a csúcstalálkozóra.
A Berlini Folyamatot Németország 2014-ben indította útjára azzal a céllal, hogy az uniós bővítést is elősegítve megerősítsék a nyugat-balkáni régió országai közötti együttműködést, fenntartsák az integrációs folyamat dinamikáját, továbbá elejét vegyék a térségben erősödő euroszkepticizmusnak.
Orbán Viktor hétfőn kétoldalú tárgyalásokat is folytat a csúcstalálkozón részt vevő több állam vezetőjével.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.