Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Ez az első ilyen járat a város repterén.
Megérkezett az első menetrend szerinti áruszállító légi járat Debrecenbe – közölte kedden a Debrecen Nemzetközi Repülőtér. Egy Boeing 757-es repülőgéppel közel 30 tonna e-kereskedelmi áru érkezett a városba Kínából, Grúzián keresztül. A járat a tervek szerint jövő héttől menetrend szerint, hetente négy alkalommal közlekedik majd.
Mint írják, a repülőtér szeptembertől új menedzsmenttel működik, amely azon dolgozik, hogy a létesítmény mielőbb a térség logisztikai központjává váljon. A repülőtér megszerezte az áruforgalomhoz szükséges összes engedélyt, és infrastrukturális fejlesztéseket hajtott végre. A teherszállítás erősítése és a már működő járatok üzemeltetése mellett új légitársaságokkal való együttműködések révén új járatok indítása is szerepel a tervek között.
A Wizz Air légitársaság ugyanakkor nemrég bezárta debreceni bázisát, korábbi értesülésünk szerint ez mintegy 40 dolgozót érintett.
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Felhasználható-e a személyautó a fejlesztési tartalék feloldására?
A hitel megfelelő előkészítésén nem csak az múlik, hogy kap-e hitelt egy cég, hanem az is, milyen költségek mellett.
Az ingatlan bérleti díja és a kapcsolódó költségek elszámolhatók a költségként? Milyen járulékokat kell fizetni?
Súlyos örökséget hagyott az Orbán-kormány utódjának Pakson, amelyet az illetékes miniszter egyelőre csak felmér. Hamarosan azonban olyan kérdésekről is döntenie kell, követik-e a kijelölt utat, vagy mással és máshogy képzelik el a magyarországi energiatermelés jövőjét.