Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Már sokadjára osztották ki az Év szaloncukra díjat, ahol nemcsak a zsűri által legjobbnak titulált szaloncukrokat mutatták be, hanem a hazai édességiparba is betekintést engedtek.
Minél közelebb a karácsony, annál több szaloncukor fogy a boltokban. Ez a mennyiség azonban – a többi édességhez hasonlóan – egyre csökken, a növekvő árak miatt a különféle csokoládék már-már luxuscikknek számítanak, a fogyasztók pedig inkább a minőséget preferálják, nem a mennyiséget, derült ki Sánta Sándor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének elnökének előadásából.
Az édességárak emelkedésének több oka van. A legkézenfekvőbb az alapanyagok drágulása. Amíg az élelmiszerárak a KSH szerint 3 százalékkal növekedtek idén, addig a csokoládé 10, a cukor világpiaci ára 50 százalékkal nőtt, a kakaó ára pedig felült egy hullámvasútra, és miután szeptemberre újra stabilizálódott, egyből kiderült, hogy Afrikában az idei termés kevesebb a vártnál, így újra rakétaként lőtt ki a kakaóárfolyam.
Egyre több különleges édességgel állnak elő a gyártók. Ez nemcsak az olyan trendekben mutatkozik meg, mint a TikTokon népszerű dubai csokoládé, hanem olyan termékekben is, mint a mézeskalácsos vagy rizspelyhes csokimikulás. Az innovatív ízesítés mellett a gyártás is fejlődik, Angliában egyes édességeket már 3D technológiával állítanak elő. Ezzel szemben a mentes termékek, bár évek óta elterjedtek, az emberek nem kedvelik őket, látszólag csak azok fogyasztják, akiknek egészségügyi állapota megkívánja.
Miközben a vásárlók a minőségi édességeket keresik, az Agrárminisztérium bevezette a Kiváló Minőségű Élelmiszer védjegyet. Felkai Beáta, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára arról is beszélt, a téli időszak slágertermékét, a szaloncukrokat fokozottan ellenőrzik, komoly szabályok vonatkoznak arra, mi is lehet szaloncukor. Ez azért is fontos, mivel a szaloncukor idén már hungarikumnak számít, attól függetlenül, hogy maga az édesség francia eredetű. A fára aggatása azonban igazi magyar hagyomány, így idén ötödik alkalommal az Év szaloncukrát is megválasztották.
A kategóriák egyre bővülnek, az év szaloncukra mellett kiválasztják a gyerekek kedvencét, a legjobb új ízt és a legjobb alkoholos ital és desszert ihlette szaloncukrot is. Ezek közül talán a gyerekek által legkedveltebb édességek a legkülönlegesebbek, a kategóriában megjelenik ugyanis a robbanócukorka és a popcorn is, mint ízesítés. Az év szaloncukrának egyébként a Stühmer Körtezselés-muskotályos verzióját választották, de több kategóriában, például a szakmai zsűri versenyében is a gyulai Kézműves Cukrászda Bailey’s kávés szaloncukra nyert.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Donald Trump hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és több európai vezetővel találkozik Washingtonban, miután múlt héten Alaszkában tárgyalt Vlagyimir Putyinnal. A téma az orosz-ukrán háború lesz, illetve annak a lezárása.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.