Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Hiába tett Hadházy Ákos feljelentést, azt állítva, hogy használt, kopott köveket és az 1980-as években gyártott síneket is használnak a Budapest–Belgrád vasútvonal építésén, a NAV nem indít nyomozást.
Elutasította a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Hadházy Ákos feljelentését a Budapest–Belgrád vasút ügyében. A független parlamenti képviselő azt állította, hogy az épülő vasútvonal ágyazatában több helyen is rossz minőségű, használtnak kinéző köveket látott, arról pedig fényképeket is bemutatott, hogy a kitérőkön olyan sínek is vannak, amelyeken látszik az 1980-as, 1983-as, vagy épp 1984-es gyártási évszám.
A NAV a feljelentést elutasító határozatában – amely pdf-ben innen tölthető le – azt írta:
„a feljelentő a feljelentésében az általa egyszerű érzékszervi vizsgálatával tapasztaltakon és az azt rögzítő videóján túlmenően, más konkrét tényt, körülményt (…) nem közölt”.
Ráadásul hiába csatolt Hadházy egy tanulmányt arról, hogy milyen anyagokat lehet vasúti sínek építésének zúzottkőként felhasználni, azok csak minőségi követelményeket határoznak meg, kizárólagosan nem neveznek meg egyetlen anyagot sem – tette hozzá az adóhivatal.
A NAV azt írta, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján nem lehetett dönteni, el kell-e rendelni a nyomozást, úgyhogy felvilágosítást kért az Építési és Közlekedési Minisztériumtól, a válaszból pedig „megállapítást nyert”, hogy a felújításra kijelölt fővállalkozó nem más, mint a MÁV Magyar Államvasutak Zrt. A MÁV pedig arról adott tájékoztatást, hogy az ágyazat kivitelezése megfelelő, úgyhogy elutasították a feljelentést. Ráadásul a műszaki átadás még nem történt meg, az előzetes ellenőrzéseken nem merült fel kifogás, és eddig nem írt elő senki sem olyan garanciális javítást, amelyet ne végeztek volna el – áll az indoklásban.
Az óriási kínai hitelből finanszírozott gigaprojektről, amelyben kínai cégek mellett fővállalkozóként Mészáros Lőrinc cégei érdekeltek, szeptemberben írta meg a 444, hogy az Orbán család bányájából szállítják oda az építőanyagot.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.