Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Már január elsejétől szigorítanák a vendégmunkások foglalkoztatását és nem adnának ki új munkavállalási engedélyeket a híroldal értesülése szerint.
A szerdai kormányülésen a miniszterek elé kerülhet az a javaslat, amely január 1-től szinte betiltaná a harmadik országbeli, tehát nem EU-tagállamból érkező külföldi vendégmunkások magyarországi foglalkoztatását – írja a 444.hu, a lap forrásai szerint a kormányrendeletben az állna, hogy Grúzia kivételével egyetlen harmadik országbeli munkavállalónak sem lehet kiadni új munkavállalási engedélyt 2025. január 1-jétől; illetve az, hogy a meglévő, két évre szóló, egyéves hosszabbítási opcióval kiadott engedélyeknél már az egy évre szóló opciót sem lehet majd érvényesíteni.
A téma már a hétfői parlamenti ülésen is előkerült. Toroczkai László azt kérdezte Orbán Viktortól, hogy rendelt-e mostanában házhoz ételt a miniszterelnök. A Mi Hazánk elnöke azt is hozzátette, hogy alig fordul elő, hogy magyar ember lenne a futár, a munkahelyteremtés pedig szerinte nem a magyaroknak, hanem a vendégmunkásoknak ad csak állást. A kormányfő a válaszában azt mondta, „Ha lejár a munkaidejük, akkor el kell hagyniuk az országot (…) Amíg én vagyok a miniszterelnök, addig mindegyik vendégmunkás haza fog menni”.
A 444 szerint a szigorítás annak köszönhető, hogy fontos vidéki fideszes politikusok jelezték, nem tudnak a választóiknak magyarázatot adni arra, hogy miért bukkant fel hirtelen sok vendégmunkás. Volt, aki a közbiztonság miatt aggódott, más azt az ígéretet kérte számon, hogy a bevándorlók nem veszik el a magyarok munkáját.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Forma–1 egykori ura felidézte, hogy annak idején még a KGB-vel kellett tárgyalnia a Magyar Nagydíj megrendezéséről.