Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A képzés akkreditált, tehát beleszámít a dolgozók továbbképzési kötelezettségébe.
Gyermekvédelmi ellátásban dolgozóknak és nevelőszülőknek indított ingyenes online képzést a Pénziránytű Alapítvány a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikai államtitkárságának támogatásával annak érdekében, hogy az állami gondoskodásban élő gyerekek pénzügyi ismeretei bővüljenek.
Az erről szóló sajtótájékoztatón Fülöp Attila államtitkára elmondta: a gyermekvédelemben a legfőbb cél, hogy a gyerekek és a fiatalok stabil felnőttekké váljanak.
Ezért igyekeznek őket önálló életre nevelni, hogy felnőttkorukban megállják a helyüket, és ne kelljen a szociális ellátórendszerre támaszkodniuk, hanem adófizető polgárokká váljanak
– fogalmazott.
Hergár Eszter, a Pénziránytű Alapítvány kuratóriumának elnöke a programról azt mondta: célja, hogy a gyermekvédelmi ellátórendszerben dolgozó szakemberek és nevelőszülők megismerjék a mindennapi életvezetéshez szükséges alapvető pénzügyi fogalmakat, és ezeket át tudják adni a náluk nevelkedő fiataloknak. Hozzátette: a képzés akkreditált, így beleszámít a gyermekvédelmi szakellátásban dolgozók továbbképzési kötelezettségébe.
Nyitóképünkön Fülöp Attila államtitkár. Fotó: MTI / Hegedüs Róbert
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Miért köszönheti a házát Amy Heckerling John Travoltának és Bruce Willisnek? Mit tapasztalt női rendezőként Hollywoodban? Hogyan fedezte fel Sean Pennt és Alicia Silverstone-t? És miért volt fontos, hogy Phoebe Cates ledobja a bikinifelsőjét? A Nicsak, ki beszél! és a Spinédzserek író-rendezőjével beszélgettünk.
Súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Dehogy.