Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
A kivásárlás után még évekig folytatta függönybizniszét a cég, majd tavaly decemberben nyomtalanul eltűnt – épp azelőtt, hogy a telket felvásárló vállalkozás Habony Árpádhoz került volna.
Évtizedeken keresztül egy függöny- és karnisgyártó családi vállalkozás működött azon a rákosrendezői telken, amely miatt most egy Habony Árpád és Garancsi István érdekeltségébe tartozó cégnek, a Stockton Zrt.-nek elővásárlási joga van a teljes, a mini-Dubaj projektben érintett területre – írja a 444. A Tatai utca 15. címen Molnár Gyula, a moszkvai olimpián hetedik helyezett birkózó által vezetett cég használta telephelyként.
A vállalkozás honlapja szerint 2024. december 13-án, költözés miatt zártak be – hogy hova költöznek, az egyelőre nem derült ki, eddigi főbérlőjük, a Stockton ugyanakkor ekkortájt került Garancsiékhoz. A rákosrendezői telek alig 1 százaléka a Mini-Dubajnak szánt területnek, 2018-ig nem csak bérelte, hanem birtokolta is Molnár cége, ekkor azonban a még Zelles Sándor tulajdonában lévő Stockton megvásárolta. Zelles a Gyurcsány-kormány alatt a Kincstári Vagyoni Igazgatóságot vezette, 2010 után kezdett Habonyék körével üzletelni.
A portál szerint 2018-ban a háttérben már folyamatban lehetett a rákosrendezői projekt előkészítése, Jámbor András országgyűlési képviselő szerint ugyanis már ebben az évben született egy kormányhatározat a terület felméréséről, valamint a MÁV és a Sárhegyi és Társai Ügyvédi Iroda aláírt egy megállapodást arról, hogy az iroda előkészíti az ingatlanok hasznosítását.
A családi vállalkozás egyébként már 1996 óta a telephelyen működött, azt azonban korábban szintén bérelte, méghozzá a Volánbusztól, amely 2013-ban adta el azt Molnáréknak. A telek egy másik része egy világítástechnikai céghez került, ők azonban sosem költöztek be, végül a Stockton ezt is megvásárolta.
A telekre nemcsak a Garancsiékhoz köthető vállalkozásnak, hanem a főváros cégének, a Budapesti Közműveknek is elővásárlási joga van, a BKM kedden jelezte is a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek, hogy érvényesíteni kívánja azt. Budapest ezzel azt szeretné megakadályozni, hogy a területen a kormány által megálmodott, Egyesült Arab Emirátusokból érkező befektetőkkel megvalósítandó grandiózus fejlesztés menjen végbe.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
A kolónia egyre nő, megoldás még nincs.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Kvízjátékunk egyszerű: a négy megadott névből három a képzelet szüleménye, egy pedig valóban létezik.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.