Azon örömködik a kínai média, hogy Trumpék beszántják az Amerika Hangját

A Global Times arról írt, hogy az amerikai kormány úgy dobta el az Amerika Hangját, mint egy koszos rongyot.

  • HVG HVG
Azon örömködik a kínai média, hogy Trumpék beszántják az Amerika Hangját

A kínai állami média üdvözölte, hogy Donald Trump megvonta az Amerika Hangja (VOA) és a Szabad Ázsia Rádió hírügynökségek állami finanszírozását – írja a BBC.

A pekingi Global Times elítélte az Amerika Hangját a „borzasztó” tudósításai miatt, amit azzal egészítettek ki, hogy „saját kormányuk úgy dobta el őket, mint egy koszos rongyot”. „Ahogy egyre több amerikai kezd áttörni az információs buborékján, és látja a valós világot, a többdimenziós Kínát, a VOA által terjesztett démonizáló narratívák végül nevetségessé válnak”.

Donald Trump pénteken írt alá egy rendeletet, amelyben megvonta a Szabad Európa és a Freedom House állami támogatását is. A The Washington Post úgy kommentálta ezt, hogy az elnök két fronton harcol: az Egyesült Államokban aláássa a jogállamot, egyben pedig azon van, hogy Amerika többé ne segítsen a világban a demokráciának. Ennek a kárát vezető emberi jogi szervezetek, illetve olyan rádiók-tévék látják, amelyek az egész földön pártatlan tájékoztatást nyújtanak az elnyomás áldozatainak.

Washington Post-vélemény: Trump a világ despotáit segíti

A Szabad Európa, az Amerika Hangja és a Freedom House támogatásának megvonásával az amerikai elnök nemcsak a demokrácia külföldi erősítését szünteti meg, hanem odahaza is támadja a demokratikus intézményeket – írja véleménycikkében Max Boot biztonságpolitikai szakértő.

Az Amerika Hangja több mint 1300 alkalmazottját kellett kényszerszabadságra küldeni. Az adó hetente 420 millió embert ért el, több mint 100 országban, 63 nyelven. Olyan helyeken lehetett hallgatni, mint Kína, Oroszország, Észak-Korea, Irán és Venezuela, és alternatív hírforrásként szolgált azoknak számára, akiket egyébként propagandával bombáz az állami média.

Az EU átveheti a Szabad Európa Rádió finanszírozását

A magyar szerkesztőség közben jelezte: az álhírek ellenére tovább dolgoznak.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.