Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Robert F. Kennedy szerint ha a betegség átsöpörne a madárállományokon, meg lehetne találni azokat az egyedeket, amelyek természetesen ellenállnak neki. Szakértők azt mondják, ez biztos recept egy katasztrófához.
A szakértőket megdöbbentő javaslattal állt elő az amerikai madárállományban is jelen lévő és komoly tojáshiányt okozó madárinfluenzával kapcsolatban Robert F. Kennedy amerikai egészségügyi miniszter: szerinte hagyni kellene terjedni a kórt ahelyett, hogy a fertőzött egyedek leölésével megpróbálnák megakadályozni a terjedését. A Fox Newsnak nyilatkozva mindezt azzal indokolta, hogy így azonosítani lehetne a vírusnak ellenálló madarakat, amelyek aztán továbbörökíthetnék a természetes immunitást.
Állategészségügyi szakértők döbbenten reagáltak az elképzelésre, szerintük hagyni, hogy a vírus kontrollálatlanul terjedjen, embertelen és veszélyes, ráadásul óriási gazdasági károkkal járna.
„Ez egy egészen szörnyű ötlet sok szempontból is” – vélekedett Gail Hansen, Kansas állam korábbi állami főállatorvosa. Mint kifejtette: ja a H5N1 vírus számára lehetővé teszik, hogy átmenjen egy ötmilliós állományon, azzal ötmillió alkalmat biztosítanak neki arra, hogy mutálódjon, és még fertőzőbbé váljon. „Ez biztos recept volna egy katasztrófához” – tette hozzá a szakértő.
A The New York Times cikke szerint 2022 januárja óta az Egyesült Államokban több mint 1600-szor tört ki a járvány, amely állattenyésztő telepeket és háztáji baromfiudvarokat egyaránt érintett minden államban. A fertőzés több mint 166 millió madarat ért el.
A vírust eredetileg vadmadarak terjesztették, elsősorban az ürülékükkel. A magyar Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) madárinfluenzával foglalkozó aloldala szerint az ólakba
legtöbbször az ürülékkel szennyezett szalmával, takarmánnyal, cipőtalpon lehet bevinni, az állományon belüli továbbterjedésben aztán nagy szerepet kap a kitüsszögött váladék, illetve a szálló por és tollpihék belégzése is.
Az ipari keretek között tenyésztett madarak immunrendszere gyenge, a zsúfolt, akár kevésbé jól szellőző terekben könnyen és gyorsan tud terjedni a kórokozó. Hansen szerint azért sem valószínű, hogy az állatokban természetes immunitás alakulna ki, mert nagyon kicsi a körükben a genetikai változatosság. „Gyakorlatilag az összes madár ugyanaz” – mondta.
A Nébih tájékoztatása szerint a fertőzött vadmadarak sokszor tünetmentesek maradnak, a házimadarak esetében a klinikai tünetek különfélék lehetnek, függenek a vírus megbetegítő képességétől, a madár fajától, korától, meglévő betegségeitől, tartási körülményeiktől. Kezdeti tünet lehet az étvágytalanság, a folyadékfelvétel csökkenése és a viszonylag kismértékű elhullás. Más esetben hirtelen, akár előzetes tünetek nélküli, vagy általános tüneteket követő (bágyadtság, étvágytalanság, borzolt tollazat) magas elhullási arány tapasztalható. A betegség jele lehet a tojástermelés vagy a testtömeg gyarapodás csökkenése is.
A fertőzött állományokat leölik, amire azért van szükség, mert a beteg állatok nagy mennyiségben termelik a vírust, ami további fertőzések forrása. A megfertőződött madarak közel száz százaléka „nagyon fájdalmas halált hal” – mondta David Swayne állatorvos.
Ha Kennedy javaslatát követve a vírust engednék szabadon fertőzni, az azzal is járna, hogy az amerikai szárnyasokkal szemben embargót vezetnének be az importáló országok, aminek azonnal jelentős negatív gazdasági hatása lenne.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Jelentősen növelné a dohány- és nikotintermékek jövedéki adóját az Európai Bizottság, továbbá egy kalap alá vonná a hagyományos cigarettát a kevésbé káros alternatívákkal. A bevételek egy részét közvetlenül a közös költségvetésbe csatornáznák, de nem biztos, hogy a dohányzás elleni küzdelem érdekeit szolgálja az adóemelés.
A hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témái.