Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Bár a nyomozás még zajlik, de a Tesla tulajdonosának már határozott véleménye van a történtekről.
Tűz pusztított egy Tesla márkakereskedésben hétfő hajnalban Róma Torre Angela városrészében, ahol a lángokban 17 elektromos autó semmisült meg. Az eset terrorcselekmény volt a vállalat milliárdos tulajdonosa, Elon Musk szerint – írja a Reuters.
Pedig egy biztonsági forrás szerint a Digos, Olaszország különleges rendőri egysége még vizsgálja, hogy anarchisták gyújthatták-e fel az autókat az olasz főváros keleti peremén.
Ennek ellenére Musk, amikor az X-en egy bejegyzésben kommentálta a római tűzesetet, mindössze egyetlen szót írt: „terrorizmus”.
A jelenlegi ügyben még nincs hivatalos álláspont, de az elmúlt néhány hétben világszerte több Tesla üzletet és járművet rongáltak meg, miután szélsőséges rekaciókat váltott ki Elon Musk politikai szerepvállalása. Svédország fővárosában, Stockholmban és a tengerparti Malmöben szintén hétfőn két Tesla-üzletet és több autót is megrongáltak.
Míg korábban Las Vegasban és Franciaországban is felgyújtottak autókat a Tesla telephelyein. A múlt hétvégén zajlott a „Tesla Takedown” nevű, több mint 200 helyszínt érintő tiltakozássorozat is, amelyek többsége békés volt. Ugyanakkor a Tesla elleni támadások miatt az FBI külön munkacsoportot hozott létre.
A nyitókép forrása: Brendan SMIALOWSKI / AFP
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Pedig még kezet is ráztak.
Egy év alatt hatszorosára lőtt ki az amerikai adatelemző és védelmi cég árfolyama.